Tech játékteszt

Az új Half-Life igazi mérföldkő, de csak egy szűk réteg játszhat vele

Szinte hihetetlen, de 13 év után új epizódot kapott a 1990-es és a 2000-es évek legmeghatározóbb játéksorozata, a Half-Life. Ugyan nem folytatás, és nem is Gordon Freeman a főszereplő, de a Half-Life: Alyx ettől függetlenül is videójátékos mérföldkő. Egyetlen probléma van vele: kizárólag PC-n játszható, és ott is csak akkor, ha rendelkezünk kompatibilis virtuális valóság kiegészítővel.

Az első Half-Life még az előző évezredben, 1998-ban látott napvilágot, és a hagyományos belső nézetes lövöldözős játékoktól eltérő, már-már túlélő horrorba forduló játékmenetével egy csapásra jelentős rajongótáborra tett szert. Mindezt pedig csak fokozták a folytatások, ahol olyan – akkoriban forradalminak számító – megoldások színesítették az akciót, mint a fizika használata, ami nemcsak a küzdelmek során jött jól, de a sorozatra jellemző logikai feladatok megoldásában is. A széria utolsó része lassan 13 éve, 2007 októberében jelent meg, és a rajongók azóta vártak folytatásra.

Sokan már feladták a reményt, így tavaly novemberben szinte villámcsapásként érkezett a hír, hogy 2020-ban érkezik a Half-Life: Alyx, a sorozat legújabb része, amiben szótlan Gordon Freeman helyett egy korábbi mellékszereplő, Alyx kapja a főszerepet. Pezsgőt viszont nem mindenki bontott, hiszen a fejlesztő Valve ezzel együtt azt is bejelentette, hogy az új rész egy VR-játék, azaz a combos PC mellé egy – elég drága – virtuális valóság kiegészítő is szükséges a futtatásához.

Azt nem gondolom, hogy pusztán a játék miatt érdemes beszerezni egy ilyen hardvert, abban viszont biztos vagyok, hogy amennyiben valaki már rendelkezik a kompatibilis eszközök valamelyikével, annak kötelező a Half-Life: Alyx, ugyanis ennél jobb VR-játék még biztos, hogy soha nem készült.

Half-Life: Alyx

Az Alyx nem a 13 évvel ezelőtti sztori folytatása, hiszen a cselekmény a Half-Life és a Half-Life 2 között játszódik, és bár kétségtelen, hogy a világ, a történet és a különböző kikacsintások/összefüggések maradéktalan megértéséhez nem árt a korábbi részek ismerete, de a programmal az is kiválóan szórakozhat, aki még soha nem játszott a sorozat egyetlen epizódjával sem.

Rendelkezzünk bármelyik kompatibilis VR-kiegészítővel (Valve Index, HTC Vive, Samsung Odyssey, Oculus Rift S, Oculus Quest), minden esetben egy jókora kütyüt kell a fejünkre illeszteni, a grafika pedig a headset és az egész rendszer meghajtó PC képességeitől függ. Az Alyx még a gyengébb masinákon is kielégítő látványt nyújt, erősebb hardveren pedig olyan, minden részletre kiterjedő grafikai részletességet kapunk, amire ebben a műfajban még tényleg nem nagyon volt példa.

A testünkből csak a kezeinket látjuk. Fotó: 24.hu

A program indítását követő élményt még videóval is nehéz bemutatni, hát még szavakkal: a lényeg persze az, hogy a játék betöltését követően nem egy monitornyi/tévényi szeletet kapunk a digitálisan létrehozott világból, hanem külvilágot kizáró sisaknak, és a szemünk közvetlen közelében lévő nagyfelbontású lencséknek hála a virtuális környezet körbeölel minket. Pusztán a fejünket mozgatva felnézhetünk az égre, le a földre, foroghatunk, és minden irányban ott lesz a virtuális világ, amivel interakcióba is kerülhetünk.

A játék nyitányában egy erkélyen állunk, körülöttünk a sokaknak ismerős City 17 nevű város terül el, és amint befejeztük a gyönyörködést a látványban, felfedezhetjük, mire vagyunk képesek.

A program irányításához két kontroller szükséges, a virtuális világon belül ezek kézfejekként jelennek meg, magunkból csak ezeket láthatjuk, velük hajtunk végre mindent. A balkonon megfoghatjuk a kólásdobozokat, megdobható velük az egy emelettel lejjebb napozó macska, de beüzemelhető a rádió is: kihúzhatjuk az antennáját, és az állomáskeresőt csavargatva egy adás is behozható.

Mindezt nem puszta gombnyomkodással, hanem a kezünkben lévő speciális kiegészítők mozgatásával érhetjük el: ki kell nyújtani a karunkat, hogy elérjük a tárgyakat, a virtuális kéz pedig akkor lép interakcióba velük, ha lenyomjuk a kontrollerek ravaszát. A digitális térben szintén a kezünkben lévő kiegészítők segítségével tudunk mozogni, attól függően, hogy a kezdés előtt a menüben melyik módszer választottuk.

Én az agyat legkevésbé megterhelő variáns mellett döntöttem, hogy mindenképpen elkerüljem a folyamatos mozgástól sűrűn felbukkanó rosszullétet: a bal vezérlővel ki tudtam jelölni hova lépek (ez akár nagyobb távolság is lehet), a jobbal pedig forogtam a saját tengelyem körül. Utóbbira lehetőség van úgy is, hogy a testünk mozog a valóságban, ezt ugyanakkor csak akkor érdemes alkalmazni, ha van elég üres tér körülöttünk, mondjuk 5-6 szabad négyzetméter, ugyanis az ide-oda mozgás és az apró léptek idővel oda vezethetnek, hogy nekimegyünk egy falnak vagy szekrénynek.

Eggyé válunk a játékkal

A mozgást és a tárgyak használatát nagyjából az első 30 percben tanítja meg a program, aztán jönnek a nyalánkságok: a fegyverek és a gravitációs kesztyű kezelése. Amit érdemes tudni, hogy játékmenet szempontjából az Alyx nem sokat fejlődött az elődeihez képest: csőszerű pályákon haladunk előre, ahol rendre ellenségekbe botlunk, illetve logikai feladványok megoldása a továbbjutás kulcsa. Mindez egy hagyományos programban ma már édeskevés, de mivel itt szó szerint benne vagyunk a programban, és kattintgatás helyett a testünket is igénylő fizikai interakciókat hajtunk végre, így az élmény is egész más.

Lássuk az alábbi szituációt: ellenfelek közelednek, kifogyott a lőszer és tárazni kell. Ez egy normál játékban egyetlen gombnyomás. Itt a jobb kezünkben lévő fegyver egyik gombját megnyomva kiesik az üres tár, a bal kezünkkel a fejünk mellé (azaz a hátizsákunkba) nyúlunk, az új tárat odanyomjuk a jobb kezünkben lévő pisztolyhoz, hogy betöltsük, és amennyiben a csőben nem maradt golyó, még ki is kell biztosítani a pisztolyt, majd jöhet a célra tartás, hogy tüzelhessünk. Mindeközben az ellenfél persze nem állt meg, közeledik, akár meg is támad, értékes minden másodperc, és azonnal megugrik adrenalin – a VR olyan beleélést biztosít, amire egy átlagos, monitoron követett játék soha nem lesz képes.

Még egy ajtó kinyitása (megfogod a kilincset és lenyomod), egy kapcsoló elforgatása, egy tégla kézbe vétele és elhajítása is élményszámba megy. Ezek után képzeljük el, hogy egy vaksötét csatornában haladunk, ahol csak a bal kezünkre szerelt apró elemlámpa ad fényt, abba az irányba, ahová mutatunk vele, közben arcba ugráló szörnyek neszeznek körülöttünk, és a közelükbe érve meg is támadnak.

Az Alyx néha kőkemény horror, képes szívbajt hozni az emberre.

Tényleg egészen félelmetes, mikor egy lény a levegőben repül az ember felé, majd becsapódik a képünkbe. Mindezt csak fokozza, hogy egy valóságban is végrehajtott mozdulattal el is hajolhatunk a támadás elől, vagy fedezékbe léphetünk – de tényleg csak akkor, ha van elég hely, ugyanis elég fájdalmas tud lenni, mikor egy hirtelen mozdulatunk miatt a falon koppan a kezünk, ne adj isten a fejünk. Szóval sokszor azért biztonságosabb, ha ezek a manővereket a gombok lenyomásával végezzük.

És ez még csak a harc. Nem beszéltünk az olyan apró, de elképesztően szórakoztató dolgokról, hogy kézzel tekergethetünk kerekeket, különböző mechanikákat indíthatunk be, óvatos mozdulatokkal bombát hatástalaníthatunk, vagy kiütögethetjük egy ablak üvegét, hogy a törzsünkkel előre dőlve bedugjuk a fejünket, így nézve be egy olyan szobába, ahová a zárt ajtó miatt nem tudunk bejutni.

Az üveget ki lehet ütni, és bedőlve bekukkanthatunk a szobába. Fotó: 24.hu

És itt érdemes részletesen szót ejteni az Alyx egyik legnagyobb találmányáról, a gravitációs kesztyűről is, ami abban segít, hogy távolról is elérjünk különböző tárgyakat. A kezünkkel a tárgyakra mutatva azok vöröses aurát kapnak, és ilyenkor a kontroller ravaszát nyomva magunkhoz ránthatjuk őket. Csak egy apró mozdulat és a muníció, a fegyverfejlesztéshez szükséges gyanta vagy a benzines kanna a levegőbe emelkedik, a közelünkbe érve pedig egy újabb mozdulattal meg lehet őket ragadni.

A lőszer és a gyanta a hátunk mögé nyúlva a hátizsákba tehető, a kanna pedig egy erős, valódi lendítéssel az ellenfelek közé dobható, aztán egy ügyes lövéssel a rosszfiúk arcába robbantható.

Mindez együtt elképesztően egyedi élményt biztosít, remek látványvilág kíséretében, 10-15 órán át ívelő történettel, változatos, nem egyszer hátborzongató, sőt már-már gusztustalan helyszínekkel, folyamatosan adagolt újdonságokkal és a rutin kialakulásával párhuzamosan növekvő kihívással. Ilyen tökéletes formában ezt még egyetlen VR-játék esetében sem tapasztaltam, valahol mindig kilógott a lóláb, így tényleg nem túlzás azt állítani, hogy a Half-Life: Alyx abszolút mérföldkő a maga területén.

A játék élvezetéhez szükséges mechanikák ráadásul egy abszolút kezdő számára is hamar elsajátíthatók, és amikor már ösztönszerűvé válnak a mozdulatok, megtörténik a teljes immerzió, lényegében eggyé válunk a játékkal. Innentől akár órákon át is képesek lehetünk sisakkal a fejünkön játszani a szoba közepén, jó eséllyel rosszullét nélkül – ez persze abszolút személyfüggő, nekem szerencsém volt, mindössze izzadtam, de émelygésnek nyoma sem volt a játék alatt.

És akkor a technika

Ahogy azt feljebb már említettem, a Half-Life: Alyx kompatibilis a piacon lévő legtöbb PC-re köthető VR-eszközzel, én egy kölcsön kapott HTC Vive Cosmos Elite headsetet használtam, egy kifejezetten videojátékra tervezett HP Omen PC társaságában. A két eszköz együttes értéke közelíti a 700 ezer forintot, ami azért elég húzós összeg, éppen ezért az új Half-Life élvezete egy meglehetősen szűk réteg kiváltsága. Persze ennél valamivel kevesebből is kihozható a játék futtatására alkalmas összeállítás, de

félmillió forint alatt azért nehéz megállni, és emiatt világszinten is alig pár százezer ember tud játszani a Valve legújabb játékával.

Érdemes ugyanakkor tudni, hogy aki most vásárol Vive Cosmos Elite-et, az ajándékba kapja mellé az Alyxet, és a HTC hardvere minden szempontból tökéletes kiegészítő az új Half-Life-hoz. A Vive Cosmos 2880 x 1700 pixeles kombinált felbontást biztosít, az Elite csomag pedig gyárilag beépített External Tracking Faceplate modullal, két SteamVR 1.0 bázisállomással és két Vive kontroller kerül forgalomba.

Ezek együttes használata szubmilliméter pontosságú irányítást tesz lehetővé, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy például az új Half-Life-on belül tényleg minden úgy történik, ahogy mi szeretnénk, nem kell azzal szenvedni, hogy a virtuális kezeink nem követik az elképzeléseinket.

HTC Vive Cosmos Elite csomag. Fotó: HTC

A Vive Cosmos és a PC összeszerelése nagyjából 5-10 percet vesz igénybe, a bázisállomásokat pedig egymással szemben, azon terület két oldalán kell lehetőleg a magasban elhelyezni, ahol a játék zajlik. A megfelelő szabad tér tényleg fontos, ugyanakkor a rendszer nagy előnye, hogy a kábelek helyes elhelyezése után a használat nem igényel különösebb szakértelmet. Bónusz továbbá, hogy a Vive Cosmos Elite mellé már olyan adapter is vásárolható, amivel vezeték nélkülivé válik az eszköz, ennek hála pedig kényelmesebbé a használat. A határ tehát a csillagos ég, csak legyen, aki meg tudja fizetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.