Tech

Sokan örülnek az eltűnt lájkoknak

Múlt héten számoltunk be róla, hogy az Instagram a lájkszámláló eltüntetésével próbálná levenni a nyomást a felhasználókról. Ausztráliában, Új-Zélandon, Írországban, Olaszországban, Japánban és Brazíliában sem látható már az Instagramon, hogy hányan lájkoltak egy adott fotót. A fent említett országokban a userek most már nem azt látják a posztok alatt, hogy pontosan hány lájkot kapott egy kép, a platform csupán azt jelzi a feedben, hogy valakinek tetszik, és még másoknak is. A felhasználók ugyanakkor természetesen megnézhetik, hogy a saját fotóikra hány lájk érkezett.

Elrejti az Instagram a lájkszámlálót
Majd csak annyit lehet látni a fotók alatt, hogy valakinek tetszik, és még másoknak is. 

Kanadában egyébként az év elején már tesztelték az új rendszert, ami a visszajelzések szerint a felhasználók túlnyomórészének kifejezetten tetszik, a fogadtatás egyelőre úgy tűnik, pozitív – legalábbis a The Verge által megkeresett tesztelők jelentős része erről számolt be.

A lájkszámláló nélkül sokkal jobban fókuszálok a tartalom minőségére.

– mondta el a lapnak a Matt Dusenbury nevű felhasználó.

Egy másik felhasználó, Emily Hall arról számolt be, hogy posztoláskor nem az jár a fejében, hány kedvelést fog kapni, hanem hogy tényleg neki fontos dolgot osszon meg. Többen is arról számoltak be, hogy ő maguk is máshogy tekintenek egy képre: nem a lájkok számát nézik meg először ösztönösen, hanem a felvételt. „Előtte egy nagy versengésnek tűnt az egész, ami most sokkal felszabadítóbb.” – szól egy másik vélemény.

„Reméljük, hogy a lájkokból fakadó nyomás elmúlik az újításunkkal, és mostantól mindenki arra fókuszálhat, hogy olyan dolgokat osszon meg, amiket szeret – írta korábban az Instagram közleményében. A végső cél tehát az, hogy az emberek olyan tartalmakat tegyenek közzé, ami közel áll a szívükhöz, ne olyanokat, amivel a külvilágnak üzennek.

Az egyelőre még kérdéses, hogy végül világszerte bevezetik-e a jövőben az újítást, egyelőre teljes gőzzel folyik a tesztelés.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik