Szórakozás

„Lehet fancy képeket nézegetni, csak ne váltson ki belőlünk irigységet, utálatot”

Csütörtöki hír, hogy az Instagram több országban is bevezette újítását, azaz már nem mutatja a posztok alatt, hogy hány lájk érkezett a képre vagy videóra. Ezzel – terveik szerint – a felhasználókra nehezedő nyomást csökkentenék. Celebvélemény sorozatunk legújabb részében erről kérdeztük a celebeket.
Elrejti az Instagram a lájkszámlálót
Majd csak annyit lehet látni a fotók alatt, hogy valakinek tetszik, és még másoknak is. 

Mindenkinek három kérdést tettünk fel: arra voltunk kíváncsiak, hogy az illetővel előfordult-e már, hogy rosszul érintette, hogy egy adott posztját nem lájkolták annyian, mint a korábbiakat; szerinte milyen ehhez hasonló lépésekkel lehetne levenni a nyomást még jobban azokról a felhasználókról, akik „a számok bűvöletében élnek”, illetve mit üzenne általánosságban azoknak, akik azért érzik magukat kevesebbnek, mert nem kapnak „elég” lájkot a fotóikra.

Görög Zitától megtudtuk, a lájkok száma egyáltalán nem érdekli, sőt: naponta gondolkodik el azon, hogy otthagyja az egész Instagramot.

Nem vágyom erre a fajta figyelemre, számomra nem is mindig jön természetesen a posztolás

– mondta a 24.hu-nak, majd hozzátette: bár még mindig nehezére esik, két évig kellett tanulnia a szelfizést, hogy ne legyen számára idegen.

A divatszakmából jövök, így szakmai ártalom, hogy sosem vagyok teljesen elégedett a saját magam által készített fotókkal, mert látom magam előtt, mit szeretnék, mégsem azt kapom vissza

– indokolta Görög, aki szerint elképesztő macera, hogy napokat szánjon arra, hogy Instagramra és öncélúan készüljenek a fotók, beleértve a sminket, a ruhákat és a fotóst is. Úgy gondolja, ez túl sok időt venne el az igazi életéből, az emberek pedig választhatnak, hogy komolyan csinálják vagy sehogy – ráadásul a hobbiinstázó kategória, amibe saját magát sorolja, marketing szempontból cseppet sem jó. Ezen természetesen változtathatna a rendszeres posztolással, de ahogy a modell fogalmazott: a hétköznapijait nem a telefonjával a kezében tölti és ezen nem is szeretne változtatni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés, Júl 1., 2019, időpont: 3:54 (PDT időzóna szerint)

Mi ez a sorozat?

Celebvéleményre hallgat, a lényege pedig az, hogy időről időre megkérünk ismert magyar embereket, hogy mondják el a véleményüket egy bizonyos témáról. Az eddigi részeket itt tudod megnézni, ha pedig híresség vagy és szívesen szerepelnél a következő részekben, írj nekünk emailt a bulvar kukac 24 pont hu címre!

Hogy milyen módszerekkel lehetne kisebb nyomást gyakorolni a sokszor önbizalomhiányos felhasználókra? Szerinte illúziót hazugsággal kezelni a legnagyobb csapda, az Instagram ugyanis egy olyan virtuális tér, ami leginkább a befolyásolható tömegeket tudja beszippantani. Példának hozta fel az egyik mesecsatornát, ami játékidőre buzdítja a gyerekeket tévézés helyett, úgy gondolja, talán itt is elférne több olyan tartalom, ami az ártalmas hatásokra hívja fel a figyelmet, esetleg korlátozni is lehetne a használatot. Görög szerint ezzel a döntéssel azok nyerik a legtöbbet, akik vásárolták a követőiket és nem derült ki.

Azoknak, akik rosszul érzik magukat mások hatalmas lájkszámát nézegetve, azt üzeni, hogy tegyék fel maguknak a kérdést, hogy valójában kinek akarnak megfelelni, aztán hagyja abba az egészet és keressen hús-vér barátokat.

Az Instagramról és a filterekről mindig egy Bruce Willis-film jut az eszembe, a Hasonmás. Ott a saját robotjaikat küldik utcára maguk helyett az emberek és pont a lényeg veszik ki az emberi kapcsolatokból. Akárcsak itt, ahol a táskád, a tested és a hajad határozza meg azt, aki vagy, ahol tűsarkúval tiporják a valódiságunkat.

Kollányi Zsuzsi nem igazán foglalkozik a számokkal, alapvetően is teljesen kiszámíthatatlannak érzi, mi alapján kedvelnek az emberek egy posztot (vagy akár egy dalt), illetve nem is ebben méri a számára fontos dolgok értékét. Az énekesnő szerint nem igazán állnak rendelkezésre ehhez hasonló módszerek, ugyanis aki ezeknek a lájkoknak a tükrében méri az emberi értéket, annak egyéb pszichés bizonytalanságai vannak és nekik inkább szeretettel, odafigyeléssel lehetne segíteni, ők saját maguknak pedig önfejlesztéssel. A lájkoktól függő embereknek azt üzeni, próbáljnaka a valóságos világban kapaszkodót találni, családot, barátokat, sikereket – bármit, amitől erősebbnek és vidámabbnak érzik magukat.

Puskás Peti Facebookra posztolta ki cikkünket, amihez azt írta, szerinte ez a legjobb hír, amit olvashat az ember közösségi oldalakról.

Végülis mindannyian azért használjuk ezeket az oldalakat, hogy elmeséljük az érzelmeinket, leírjuk a véleményünket, elbüszkélkedjünk eredményeinkkel, kreativitásunkkal. Milyen hasznos lehet majd, ha mindezeket nem fogja börtönbe zárni a lájkok száma. Nem azért teszünk ki valamit, hogy lájk seregeket gyűjtsünk, hanem pusztán az önkifejezés élményéért.

Szabó Zsófi válaszából kiderül, az alacsony lájkszám nem zavarja, számára mindig a közlendő a fontos. Nem tartja magát klasszikus influenszernek, ő műsorvezető, így számára nem az a legfontosabb, hogy hány reakciót kap egy-egy posztja. Szabó észrevette azt is, hogy a kedvelések száma nagyban függ attól, hogy az adott időszakban mennyi időt van a képernyőn – ha egy új műsorban szerepel, akkor megnő a kedvelések száma is. Azt is megfigyelte, hogy ha tökéletes az outfitje, a sminkje, akkor sokkal több lájkot kap, annak pedig kifejezetten örül, hogy ez a szám idővel eltűnik majd, mert ebben a formában torz képet mutat.

A fiatal lányoknál súlyos személyiségzavart okozhat, hogy ha csak egy megkomponált valóságot látnak és kedvelnek, pedig az élet nem ilyen. Örülnék neki, hogy ha változna ez a hozzáállás

– mondta, majd hozzátette: hazudna, ha azt mondaná, nem esik jól neki a pozitív visszajelzés, azonban az életben a személyes kapcsolatokat kell keresni, nem szabad kizárólag a virtuális valóságra koncentrálni. Úgy gondolja, mivel műsorvezetőként és színésznőként ismerték meg az emberek, a személyisége miatt követik az oldalát, nem pedig a tökéletes fotói miatt. Úgy érzi helyesnek, ha minden helyzetben önmagát mutatja és nem egy idilli világot – többször látni smink nélkül és fáradtan is, de ő ilyen, ezt szeretné megmutatni a követőinek.

Horváth Cintinél előfordult már, hogy rosszul érintette az átlagosnál alacsonyabb lájkszám, ugyanis fontos számára a követői visszajelzése. Ilyenkor elgondolkodik, vajon mi lehet a gond, azt viszont fontosnak tartja, hogy erre senki ne görcsöljön rá, mert minden esetben a hitelesség a legfontosabb.

Lehet, hogy egy képet kevesebben kedveltek, de ha számomra fontos témáról van benne szó, akkor viszont nem érdekel a lájkszám.

Részben örül, hogy a lájkszám eltűnik, ugyanis szerinte ezzel mentesülünk egyfajta versenytől, üzleti szempontból pedig nem számít, mert a cégek és az ügynökségek minden szerződés előtt elkérik az oldalakhoz tartozó statisztikákat. Horváth Cintit nagyon zavarja, hogy a világ eltolódott a lájkvadász posztok irányába és már szinte csak a tökéletes és az idilli képeket látja az Instagramon, holott ez szerinte veszélyes dolog. Örülne neki, hanem egy fényképalbum, hanem a személyiségük és a tetteik alapján ítélnék meg az embereket. Emiatt ő maximum csak színezi a képeit, retusálni nem szokta, ugyanis nem akarja, hogy más embert lássanak a követői a képeken és egy más személyt a valóságban. Emiatt sok visszajelzést kap, aminek örül és a kezdeményezést jó ötletnek tartja összességében, ugyanis bátrabban lehetünk majd önmagunk a közösségi oldalon, mert nem egy látható versenyben kell megküzdeni a lájkokért.

Kulcsár Edinát még a kezdetek kezdetén frusztrálta, ha nem kapott annyi lájkot, mint amennyire számított, mert akkor még nem igazán tudta hova tenni az Instagram világát. Szerinte természetes, hogy ilyenkor egy kezdő próbálja összehasonlítani a saját oldalát egy olyanéval, akinek már van egy pici tapasztalata. Később rájött, hogy az élethez hasonlóan itt is ki kell alakítani egy stílust és nem máshoz, hanem saját magunkhoz kell önmagunkat hasonlítani.

Szerintem ez egy jó kezdeményezés, bár hozzá kell tennem, hogy akik a számok bűvöletében élnek, azok mindig is keresni fogják azokat a platformokat, ahol a bizonyítási vágyuknak teret tudnak engedni. Most ez nagyon jól hangzik, de más cégek előbb-utóbb úgyis kitalálnak olyan applikációt, vagy internetes oldalt, ahol kedvezni tudnak ezen felhasználóknak. Az éremnek mindig két oldala van és ez jelen esetben is igaz

– mondta, majd hozzátette: a lájkok bűvkörében élőknek azt üzenné, hogy az számít, hogy a munkában vagy iskolában legyünk sikeresek, legyenek barátaink, szeressen a családunk, odafigyeljünk a környezetünkre, a saját egészségünkre és hogy ez mind boldoggá tegyen minket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szabó-Kulcsár Edina 👰🏻❤️ (@edinakulcsar_official) által megosztott bejegyzés, Júl 4., 2019, időpont: 11:19 (PDT időzóna szerint)

Megyeri Csilla elmondta, volt már arra példa, hogy meglepően kevesebb lájkot kapott egy olyan fotó, amit ütősebbnek hitt és elgondolkodott, vajon mi lehet a probléma, mi(ért) nem tetszik a követőinek, hibázott-e. Emiatt szomorkodni egyébként nem szokott, inkább az motiválja, hogy szívesen tanulna a „hibából”. Egyik barátnőjével, aki influenszer, többször beszélgettek már erről, Megyeri pedig legtöbbször arra a következtetésre jut, hogy követői azokat a képeket szeretik, amikkel jobban tudnak azonosulni és nem a steril, beállított fotókat kedvelik.

Természetesen fontos megjegyezni, hogy milyen tartalom kapcsolódik a képhez. Ha »üres« a poszt, akkor nem kap annyi lájkot

– mondta megkeresésünkre Megyeri, aki hozzátette: rendkívül fontos, hogy felelősséggel legyünk azért, amit posztolunk, azaz építsen, motiváljon, ha vagy ha kell, lelkileg építsen másokat. Úgy vette észre, a nyereményjátékok után bizonyítottan csökken a lájkok száma és bár nem szakértő, szerinte azért lehet, mert az Instagram algoritmusában ilyenkor megváltozik valami.

A probléma az, hogy a világunk és az oktatásunk továbbra is kizárólag a külső, anyagi értékekre fókuszál. Ennek az Instagram tökéletes tükre. Szerintem nem törődünk eleget a belső értékeinkkel, sokszor nem vagyunk önazonosak sem. Teljesen mást akarunk mutatni, mint ami van. Nem attól ér valaki többet, mert tízezer lájk van a képe alatt. Természetesen engem is sokszor frusztrál az, hogy hiper-szuper képet toljak ki az Instámra, és sok-sok lájk érkezzen rá.

Hozzáteszi, mindenkinek tetszik a luxus, a szép autók, házak, outfitek, luxusnyaralások – ezeket a képeket előszeretettel lájkoljuk is, de nem ettől leszünk többek vagy értékesebbek. Megyeri szerint a gazdagságot a szeretteink, igaz barátaink léte kellene, hogy jelentse és hálát kéne adnunk azért, hogy egészségesek vagyunk, van mit ennünk és szeretnek minket. Nem pedig az idegen emberek tetszését vagy nem tetszését (például negatív kommentek formájában) olvasgatni vagy számolgatni. Fontos, hogy a posztok mögött legyen tartalom, mindenki mutassa meg, hogy miben jó – legyen szó sportról, divatról, humorról.

Lehet ezeket a fancy képeket nézegetni, inspirálódni általuk, csak ne váltson ki belőlünk rossz érzéseket, féltékenységet, utálatot, irigységet. Több fiatalról is olvasni, akik az Instagram nézegetése egy idő után depressziót váltott ki náluk, nem bírták a nyomást és öngyilkosok lettek. Én például tizennyolc éves kor alatt nem is engedném az Instagram használatát. Igaz, ezt elég könnyű megkerülni

– mondta, majd hozzátette, hatalmas kérdőjel, hogy a cégek, akik influenszerekkel dolgoznak, hogyan kapnak majd visszajelzést a közös kampányokról.

Kiemelt kép: Instagram/Megyeri Csilla

Ajánlott videó

Olvasói sztorik