Azt mondják az okosok, hogy már el is kezdődött a Facebook-exodus, a legnagyobb közösségi oldal már egyáltalán nem mindenki kedvence. Ugyan a folyamat még nem mutat riasztó mínusz számokat a felhasználók összességét tekintve, de abban egyre többen értenek egyet, hogy az aktív felhasználás szép lassan visszaesik. Egyes kutatások szerint a tizenévesek ugyan fent vannak Facebookon, azonban már csak “kötelező jelleggel”, mivel itt tarthatják a kapcsolatot a rokonokkal, vagy épp ezen a felületen regisztrálhatnak különféle eseményekre. Az igazi közösségi életet azonban már az “öregektől” távol élik (igen, a cikk írója 40 éves, és most nagyon kényelmetlenül érzi magát).
Másrészt az is tény, hogy paranoid világunkban mind hangosabbak azok a vélemények, melyek szerint csak reklámok által irányított, böngészési szokásaink alapján profilozott, dróton rángatott bábuk vagyunk a legnagyobb webes szolgáltatások, így többek között a Facebook karmai között, ezért máshová kell bújnunk “közösséget játszani”. Azt már a leginkább paranoid olvasóknak megírtuk, hogyan lehet teljesen eltűnni Facebookról, most pedig a jelenlegi divatok alapján körbenéztünk, milyen alternatívák léteznek a “kék közösségi oldalra”. Először megnézzük azokat a kísérleteket, amik nem igazán jöttek be, utána pedig rátérünk arra, hol pezseg igazán a közösségi élet.
Twitter – 140 karakter már nem elég
Kezdjük olyasmivel, ami már szintén leszálló ágba került, ha nem is a felhasználók száma, de a fiatalok aktív jelenléte és a divatosság tekintetében mindenképpen. Sokan már induláskor is kételkedtek abban, hogy 140 karakteres limittel bármit is értelmesen lehet kommunikálni, aztán valahogy mégis meglódult a kék madaras csevegő. Manapság azonban a vélemények szerint a Twitter üzleti vállalkozások szócsöve, marketing-eszköz, valamint néhány híresség sokmilliós rajongótáborát kiszolgáló csoda, valódi, fiatalos kommunikációra azonban alkalmatlan. Ugorjunk.
Egy a sok “szócső” Twitter profil közül. Önkényesen válogattunk, bocsánat. ;)
Google Plus – volt egyszer, hol nem volt
Furcsa, de amilyen sikeres és megkerülhetetlen a Google egy csomó webes szolgáltatásban (Bing, Apple térkép, meg a többiek, sziasztok!), néha annyira képes el is baltázni a dolgokat. A levelezést megújítani akaró Wave például nagy arcrapottyanás volt néhány éve, és ugyanez lett a végzete a Facebook nagy ellenfelének kikiáltott Google Plusnak is. Pedig elvben mindent megtettek, a “pluszegyezést” állították szembe a lájkolással, megpróbálták egyetlen felületre összevonni az összes saját szolgáltatás felhasználóit, és teljesen más irányelvek szerint szervezett közösségeket létrehozni. Ennek ellenére (vagy épp ezért) a Plus úgy hasalt el, hogy még be sem indult igazán, és manapság, amikor értesítést kapok arról, hogy “XY felvett a köreibe”, már rutinból nyúlok a törlés gombhoz. Vegyen, ha akar, engem nem érdekel… és mást sem, ahogy a szakértők folyamatosan a Google orra alá dörgölik, és “közösségi sivatagnak”, vagy “az elhagyott internetnek” nevezik a szolgáltatást. Szóval, ide se menekülünk Facebookról, mehetünk tovább.
Ello – te nem termék vagy
Ki emlékszik a Harcosok klubjára? Jaj, de hangosan kiabáltuk mi is Tyler Durdennel, hogy nem vagyunk reklámok célpontjai, nem az általunk megvásárolt javak vagyunk… aztán másnap reggel azért csak megkötöttük a nyakkendőt, és bementünk a kis hivatali kockánkba, hogy szorgalmasan gyűjtsük a pénzt Fjörgelskappa konyhabútorra és hitelre vett Suzukira. Ugyanígy indult, és a jelek szerint ugyanígy végződik a végtelen szabadságot hirdető Ello története is. Mi magunk is kipróbáltuk a szolgáltatást, ami eleve meghívásos alapon toboroz, ami nem segíti túlzottan a gyors előretörést. Másrészt persze, legyünk nagyon különbözőek, legyen puritán a felület, jóval kevesebb a felesleges sallang, de azért az írógép-karakterekkel telerondított monokróm felület kicsit sok (azaz pont nagyon kevés) a jóból.
Az Ello elvben jó jelszavakkal indult: nem lesznek reklámok, regisztrálhatunk saját nevünk elrejtésével, nincs teleszemetelve az oldal játékokkal és egyéb felesleges nyúlvánnyal. Csak épp ami maradt, az bizony kevés. Kiírjuk az állapotfrissítést, ugyanúgy, ahogy Facebookon is, és látjuk azon kevéske ismerős megosztásait, akik valahogy eltaláltak az Ellóra… Na, ezért nincs szükség egy második Facebookra, még ha szimpatikus lenne is. Mostanában épp ezért a tömegek helyett olyan szubkultúrák használják az Ellót, amelyeknek sokat számít az anonimitás, például egyes országok meleg és transznemű közösségei. Szóval, nem vagyok termék, de nem is találok semmi igazán különlegeset az Ellóban, mehetünk tovább.
Tumblr – mémgyár mindenki előtt
Itt az ideje végre olyan közösségi oldalakról beszélni, amik tényleg gyűjtik, és nem elijesztik a keresgélőket. A Tumblr ilyen: tényleg pörög, ráadásul különbözik annyira a Facebooktól, hogy sokak számára kiváló menedéket jelent. Egyrészt nincs kötelező saját név, csak annak, aki akarja, de az ilyen nem is számít coolnak. Jómagam a bzandthetotalwasteoftime néven indultam, amikor még csak annyit láttam a Tumblr-ből, hogy tele van macskás gifekkel és vicces megosztásokkal. Gondoltam, oké, ez egy igazi idővesztegető oldal, vállaljuk fel.
A követők először lassan csorognak, ahogy a Tumblr-szleng mondja, legyen jó a kontent, és persze legyél is megfelelően trendi, akkor jön a sok száz “faló” (azaz követő, az angol follower szóból). Aztán egy idő után azon veszi észre magát az ember, hogy bizonyos szempontból most lett igazán trendi és cool. Az összes internetes mémet akár napokkal korábban látja, mint ahogy azok felbukkannak Facebookon, olyan témákhoz szólhat hozzá, amihez Facebookon talán nyilvánosan nem merne, és végre tele lehet animált gifekkel a desse. Itthon így hívják a Tumblr vezérlőpultját, azaz a dashboardot, ugyanis “kifelé” hiába néz ki egy jól megdizájnolt mikroblognak egy adott felhasználó oldala, az igazán menő arcok nem egyenként nézegetik az ismerősök oldalait, hanem saját dessükön pörgetik végig időrendi sorrendben az általa követettek megosztásait.
Kezdő tumblisként minden ki azzal nyit, hogy elkezd embereket követni – szép lassan megismeri, ki milyen tartalmakat oszt meg, és kialakulnak a kedvencei. Ha időközben neki is kialakul egy jóféle stílusa, amiben ügyesen vegyíti mások tartalmainak továbbosztását, kommentelését és a saját kútfőből származó dolgokat, egy idő után mások válnak követővé (ráadásul a követettek és követők halmaza egyáltalán nem teljesen ugyanaz). Végül pedig jön az addikció, pedig az ember a legtöbb tumblis haverjának még a valódi nevét sem tudja, de munka közben is keresi a szabad perceket, hogy elolvassa a legfrissebbeket. Miket postol deadheadingcrew, alovakatanyulakelbasztak, esetleg akurvaanyadatbuttersofficial, mihez szól hozzá whitenoisegirl, nemtalal vagy torpedorombolo, milyen szelfit tölt fel iamfoffi, kampányol-e még a Windows Phone mellett rrock0ut, vagy hogy él és dolgozik Angliában prajmi. Az egyre jobban elmerülő júzer sorra kerülgeti (vagy épp pont keresi) a pornógifeket, tobzódik a kiscicás képekben, kendőzetlenül hozzászól politikai postokhoz, vagy épp a belvárosi hipszter-kerékpáros szubkultúra híreihez. Persze néha még felnéz Facebookra, de amikor egy ottani ismerős “basszus, ilyet még nem láttatok” felkiáltással kitesz egy Simicskás mémet, a Tumblr-be gabalyodott felhasználó csak ásít: ezt már múlt héten látta, vagy akár pont ő maga fotosopolta.
Instagram – szelfik és felhőpornó
Érdekes, hogy az egyik legdivatosabb Facebook-menekülőútvonal egy olyan szolgáltatás, aminek a tulajdonosa a Facebook. Zuckerbergék azonban okosan nem mosták össze az általuk megvásárolt fotómegosztót a “nagy” közösségi oldallal, és láthatóan teljesen más jellegű felhasználói bázis kattant rá. A mobilokkal készített fotók megosztására szolgáló kis app magukkal a képekkel mesél, bár persze van lehetőségünk rövid megjegyzéseket is írni hozzájuk. Az ismerősök a máshol is megszokott idővonalon láthatják egymás új képeit, de tudunk hashtagek, címkék alapján is keresgélni, valamint alakulnak különféle közösségek – néha földrajzi, néha témakörök szerinti gyűjtésben.
Ugyan az elkészült képeket meg tudjuk osztani többek között Facebookon és Tumblr-en is, az igazi “instás” szigorúan az Instagramon belül marad, az ottani közösségekkel és barátokkal osztja meg a fotókat. A legfrissebb mozgalom pedig épp a “nofilter” jelige rabja, tehát épp azokat az előre gyártott szűrőket ellenzi, amelyek az Instagram lényegét jelentették a szolgáltatás indulásakor. A fotók mellett időközben beindultak a pár másodperces videók is, amelyeknek információs értéke nem sokkal több a 140 karakteres Twitter üzeneteknél, de üdítő változatosságot jelentenek.
Snapchat – az üzenet hamarosan megsemmisül
Használ olvasóink közül bárki is MMS-t? Vagy küldött ilyet horribilis díjakért bármikor? Gyanítom, általában nemleges a válasz. A Snapchat tulajdonképpen a már megszületésekor idejét múlt szolgáltatás modern megfelelője, immád külön forgalmi díj nélkül. Az okostelefonos kliensben végignézhetjük, hogy a telefonkönyvünkben szereplők közül ki használ még Snapchatet, és nekik küldözgethetünk képeket, videókat. Itt már nincs mindenki számára látható megosztás, visszakereshető galéria, mint Instagramon, a Snapchat közvetlen, azonnali kommunikációra szolgál.
Az azonnali jelző ráadásul kiemelten igaz, mivel a Snap-nek hívott képek és videók egyfajta impressziók, elkészítésükkor beállíthatjuk, hány másodpercig legyenek láthatóak a fogadó félnél, aztán törlődnek. Persze vannak appok és megoldások a kapott képek elmentésére (a legegyszerűbb a telefon gombjaival képernyőmentést készíteni), de az adatvédelem jegyében az alkalmazás fejlesztői azt ígérik, hogy a továbbított snapeket saját szervereiken sem tárolják.
Persze azért van opció arra is, hogy olyan képeket és videókat készítsünk, amelyek kicsit tovább megmaradnak, ezeket itt Story néven emlegetik, ezeket elkészítés után a hírfolyamunkba is küldhetjük, ahol 24 órán keresztül lesznek elérhetőek. Ezen kívül élő chatre is lehetőség van az alkalmazásban, a beszélgetés befejezésekor pedig az előzmények szintén törlődnek. A Snapchat a fentiek miatt a szülők előtt titkolózó tinik első számú kedvence, és az aggódó szülők rémálma, jómagam például kifejezetten örülök ilyenkor, hogy nem egy okostelefonnal rendelkező 14 éves lányom van, hanem egy internetes kommunikáció iránt kevéssé érdeklődő macskám.
Pinterest – háziasszonyok, receptek és praktikák
A 2010-ben indult szolgáltatás szintén a képek irányából közelít, itt azonban nem a saját képek dominálnak, hanem az általunk érdekesnek, fontosnak tartott fotók bárhol az interneten. A pin, azaz tű szóból származó név nem véletlen, az ihletet a családi üzenőfalra kitűzött emlékeztetők, valamint a hűtőre mágnesezett receptek adták.
A Pinterest használata gyermekien egyszerű: ha az interneten bármilyen érdekességet találunk, például egy jóféle receptet, fitness tippet, lakberendezési ötletet, vagy esküvővel kapcsolatos megoldást, a Pinteresten megoszthatjuk az adott linken található képet. Ezt megtehetjük a szolgáltatáson belülről a hivatkozás bemásolásával, vagy egy böngészőbe épülő modul telepítése után a képen megjelenő ikonra kattintva is. A “kipinnelt” képeket saját kategóriákba rendezhetjük, úgynevezett táblákra rögzítve, ahogy nekünk tetszik.
Ezután Pinterest ismerőseink láthatják az új pinjeinket, és ez alapján ők is megnézhetik, miket tartottunk érdekesnek. Ezen kívül természetesen lehetőség van mások pinjeinek kitűzésére, mintha csak látnánk valamelyik barátunknál egy fényképes receptet, és ugyanazt otthon is kitűznénk a saját parafa táblánkra.
A leírásból is látható, hogy a Pinterest leginkább nők körében népszerű, és nem is annyira a saját tartalmak létrehozása a célja, hanem azok megosztása, keresgélése. Mondhatjuk azt is, hogy pár száz éve még a fonóba mentek a lányok a legfrissebb háztartási trükkökért, most meg csak megnézik, mit pinneltek ki a barátnők.
LinkedIn – a kakukktojás
Mai utolsó versenyzőnk nem új szolgáltatás, és igazából nem is menekülő útvonal, felhasználói ugyanis általában ugyanúgy fent vannak Facebookon is. Viszont egyre többen gondolják úgy, hogy az “üzleti Facebook”-nak kikiáltott LinkedIn a világ egyik legnagyobb parasztvakítása. Pontosabban menedzservakítása, csakeddig nem volt ilyen szó.
Alapvetően az oldal arra szolgál, hogy professzionális kapcsolatokat építsünk, tehát az emberek a munkájuk, szakképzettségük alapján találják meg egymást. Elvben vannak szakmai fórumok, csoportok, ahol eszmecserére is lehetőség van, de valójában a LinkedIn az az oldal, ahová mindenki feltesz valamilyen rövid, de velős profilt, és csak akkor használja, amikor munkát keres. Nagyon ritkán látok olyan embert, aki munkahelyén ücsörögve frissítgeti LinkedIn profilját, vagy mások szakmai előmenetelét nézegeti.
Igen, én is fent vagyok. Havonta egyszer meg is nézem, mi történik. 2 percig tart.
Annak idején jó ötletként indult, hogy a felhasználók promotálhatnak másokat, tehát bejelölhetik, hogy az illetőt jónak tartják egy adott munkakörben vagy tevékenységben. Mostanában azonban már a kezdőoldalon felbukkan egy adag ismerősünk és egy egyetlen mozdulattal lekattintható javaslat valamilyen képességre, amelyet az ember gépiesen lekattint, így viszont már kissé súlytalanná válik az ajánlás. A tapasztalatok szerint pedig egy HR-es az állásinterjú után inkább Facebookon néz utána a jelöltnek, hiszen egy ott megosztott kínos fotóból, az ismerősök megjegyzéseiből jóval valószerűbb véleményt lehet kialakítani az illetőről, mint egy önfényező LinkedIn profil alapján.
