Bár a legtöbb twitterező minden bizonnyal nem a társadalomtudományi élet javításáért használja a szolgáltatást, egyre több tudós kezeli az oldalt az információk forrásaként. A korábbi módszerekkel szemben ugyanis a Twitter egyrészről hatalmas mennyiségű, másrészről friss és azonnali anyagot képes szolgáltatni.
Például a Texasi Egyetem nyelvészei és szociálpszichológusai az “arab tavasz” körüli érzelmekről szeretett volna mélyebb ismereteket szerezni, főleg Egyiptomból és Líbiából. Ezt korábban csak úgy tudták volna megtenni, ha kérdőívekkel helyszínre mennek, fókuszcsoportokat hoznak létre és az embereket emlékezésre kérik – most a Twitteren ott volt minden. Kadhafi halála után például jelentősen megugrott a forgalom, ahogy az olyan, pozitív kifejezések használata is, mint a “jó” és a “csodálatos” – ugyancsak emelkedett “Allah” és az “áldozat” említése is.
Amennyiben egy globális példát szeretnénk, úgy a Cornell Egyetem két szociológusához kell fordulni, akik a Science magazinban nemrég publikáltak egy cikket arról, hogy az emberek érzelmi állapotai hogyan viszonyulnak a napszakhoz. Eredményük persze nem volt meglepő: a reggeli pozitív hangulat a munkaidő alatt folyamatosan romlott.
Vannak persze azok is, akik elvetik az egész twitterológiát. A világszerte elismert nyelvész, Noam Chomsky például az egészet elintézte annyival, hogy a Twitter “nem a komoly interakciók médiuma”. És persze azoknak is igaza van, akik szerint a Twitteren roppant jellemzőek a szarkasztikus megnyilvánulások, vagyis a szavakat önmagukban nem elég vizsgálni. Ezt persze a twitterológia követői is pontosan tudják, és próbálnak finomítani módszereiken.
Ti mit gondoltok? A twitterezők egy új tudomány születését segítik, vagy az egész csak néhány unatkozó társadalomtudós hóbortja?
