Az elhúzódó harcok egyik nem várt következménye 1915-re a nemi betegségek számának megkétszereződése volt. Férfiak összezárva, a halál torkában sokszor voltak úgy: “csak még egy utolsó szex”. A kezdeti hat százalékról a háború második évére a monarchia katonáinak már 12 százaléka szorult ellátásra efféle örömök hajhászása miatt. Tény, hogy a nemi betegségek több mint felét otthonról hozták a lövészárokba a bakák, a hadvezetés komoly szabályozásba fogott.
Kényelmetlen, kemény óvszer
A cél a tisztek és a legénység szexuális igényeinek kielégítése volt olyan ellenőrzött körülmények között, amellyel elkerülhették a járványokat és biztosíthatták az állomány egészségét. Ezért hoztak létre kastélyokban, parasztházakban, kiszolgált cirkuszkocsikban vagy vasúti vagonokban a hadsereg által ellenőrzött bordélyokat. Egy részüket a frontvonal szomszédságába telepítették, ezek voltak a tábori bordélyok, a legpuritánabb berendezéssel.
A szervezés viszont katonás volt. Az intézmények élén igazgató állt, a napi ügyeket a madame kezelte. A lányok szabott áron dolgoztak, és azt is a minisztérium határozta meg, napi szinten mennyit kell költeni az ellátásukra, valamint hány kuncsaftot fogadhatnak – derült ki Balla Tibor hadtörténész előadásából a Habsburg Történeti Intézet, a XX. Század Intézet és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság “A háború és a szexualitás” című konferenciáján.
A helyiségekben nemi betegségekre és elkerülésükre felhívó plakátok és óvszerek, fertőtlenítő szerek voltak kihelyezve. Utóbbiak igencsak kezdetlegesek, kényelmetlenek voltak, kemény gumiból készültek – a látogatók nem szívesen használták.
Mobil bordélyház a Monarchia hadseregében. Fotó: firstworldwar.com
30-100 katona naponta
A hölgyek szürke “egyenruhát” hordtak fekete karszalaggal, vörös vagy fekete harisnyát viseltek. Mivel a fő cél az egészségmegőrzés, ezáltal a harcképesség megtartása volt, a prostituáltak rendszeres orvosi vizsgálaton estek át. A szobákban elhelyezett bórvazelines fertőtlenítőt pedig a bakáknak kellett igénybe venni aktus előtt és után is. A doktor szakértő szemeit ők sem kerülhették el, ezeket a tömeges vizsgálatokat nevezték az osztrák-magyar katonák farokparádénak.
Örömlánynak bárki jelentkezhetett, aki elmúlt 18 éves, nem volt szűz, házas vagy terhes, valamint akit megfelelően “erősnek” és egészségesnek találtak. Pokoli egy sorsuk volt. A rangsorban “legfelül” a tiszteket kiszolgáló prostik álltak, ők naponta legfeljebb hat kuncsaftot fogadhattak, akikkel 30, 60 vagy 120 percet töltöttek. Az altisztek I. osztályú örömlányokhoz fordulhattak, míg az egyszerű bakának meg kellett elégednie a II. osztályú hölgyekkel. Egy-egy vendéggel 15 percet törődhettek, elvileg naponta 12 alkalommal. A valóságban azonban nem volt ritka, hogy a lányok 30, vagy akár 100 férfit is kiszolgáltak.
Kidobták, mint egy rongyot
Ezt nem lehetett bírni, a “frontszolgálatos” örömlányokat testileg és lelkileg is megtörte a munka, sokan lettek alkoholisták. Ha valaki ily módon kiégett, megbetegedett, nem számíthatott a hadsereg jóindulatára: a szabályzat szerint e nők fenekére billogot sütöttek és átzavarták az ellenséges lövészárkokba. Szerencsére Balla Tibor eddig nem talált rá bizonyítékot, hogy ezt az embertelen szabályt a K.u.K. haderőnél akár csak egyszer is alkalmazták volna a gyakorlatban.
A tábori bordélyok működése összességében sikeresnek mondható a betegségek megelőzésében és kiszűrésében, arról nem is beszélve, hogy a bakák nagy örömmel éltek a lehetőséggel…
