Belföld

Vona gárdamellényben esküdött

A betiltott Magyar Gárda mellényében mondta el képviselői esküjét Vona Gábor.

A Jobbik elnöke öltönyben érkezett az alakuló ülésre, de a zakó alatt már viselte a mellényt.

Vona az fn.hu-nak azt mondta, jól érezte magát a gárdamellényben, mert ezzel “kifejezte szolidaritását az antidemokratikus hatalom által elnyomott állampolgárok” mellett, kiállt a Magyar Gárdáért.

Pénteken Kumin Ferenc, Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője közleményében azt írta, hogy az államfő elvárja, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén ne kerüljön sor semmilyen jogsértésre.

A mellény körüli felhajtás miatt kifakad az MSZP leköszönő elnöke. Lendvai Ildikó még az eskütétel előtt azt mondta, hogy miközben az alakuló ülés emelkedett pillanatai zajlanak, egyes képviselők és a sajtó leginkább arra kíváncsi, hogy Vona Gábor leveti-e a zakóját vagy sem.

Vona gárdamellényben esküdött 1

Vona Gábor az fn.hu tudósítójának elmondta, hogy kirekesztőnek tartja Sólyom László beszédét. Hozzátette, a köztársasági elnök szavaival 850 ezer magyar választópolgár véleményét vette semmibe. „Leszerepelt Sólyom László, méltó befejezése volt ez a beszéd elnöki működésének” – vélte.
Vona gárdamellényben esküdött 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik