Belföld

Az LMP támogatná a Fideszt is

Az LMP a fenntartható fejlődés parlamenti bizottságának elnöki posztjára tart igényt, de hangsúlyosan akarnak jelen lenni a fogyasztóvédelmi, a gazdasági, az emberi jogi és az oktatási bizottságban is - írja az MR1-Kossuth Rádió honlapja.

A Lehet Más a Politika mielőbb be akarja terjeszteni az új Országgyűlésnek pártfinanszírozási és antikorrupciós javaslatait.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a 180 perc című műsorban megerősítette, hogy a párt a fenntartható fejlődés parlamenti bizottságának elnöki posztjára tart igényt, de hangsúlyosan akarnak jelen lenni a fogyasztóvédelmi, a gazdasági, az emberi jogi és az oktatási bizottságban is.

A frakcióvezető azt mondta: lesznek olyan kérdések, amelyekről együtt fognak szavazni a másik két ellenzéki frakcióval, de olyanok is, amikor a Fideszt fogják támogatni.

Jávor Benedek, a párt szóvivője a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában elmondta: a párt szeretett volna két bizottsági elnöki posztot. Ezért tették azt a gesztust is, hogy nem kértek országgyűlési alelnöki helyet és csak egy jegyzői posztot kaptak. Véleménye szerint ezekért a lépésekért cserébe két bizottsági elnöki pozícióhoz kellett volna jutniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik