Nemcsak informatikai, hanem kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási és a biztosítási ügyfélszerződéseket érintő jogsértéseket is talált a jegybank.
A külföldön is vásárlók szerint van, a mosószerszövetség szerint nincs eltérés országonként a termékek között. A kormány kettős mércét emleget, és kivizsgáltat. A szövetséget nem vonták be.
A grémium emellett egy internetes portálon megjelent, súlyos aggályokat felvető riport ügyében sem jár el, hatáskör hiányára hivatkozva. Animációs filmtámogatásokról is határoztak eheti ülésükön.
Én sem megyek be egy elegáns vendéglőbe és utasítom a felszolgálót, hogy miképpen terítsen meg egy ebédhez, pedig naponta megteszem otthon, de nem az én szakmám.
Azoknál a kamaszoknál akik azért gyújtanak rá, hogy megbirkózzanak a testi vagy lelki panaszaikkal,magasabb lehet a függőség kockázata, mint azoknál, akik társaik vagy csoportnyomás hatására dohányoznak.