Ha sokkal szorosabban is, mint 2017-ben (45-22), de ezúttal is elvesztette a kardcsapat világbajnoki döntőt Magyarország. Pedig az első négy asszó után vezettünk, Korea végül 45-44-re nyert és kiénekelte a szánkból a sajtot.
Az olasz Curatoli úgy eltalálta a döntőbe jutásért küzdelemben a magyar kardozót, hogy Decsi András kapitány jobbnak látta lecserélni. A férfi párbajtőrözők nem jutottak a legjobb nyolc közé.
Kétszeres olimpiai bajnokunk már öt tussal is vezetett, mégsem jutott a legjobb 16 közé. A kardozó Szatmári és Gémesi, illetve a párbajtőröző Nagy azonban ott van.
Csütörtök reggeltől éremért vívnak a férfi kardozók és a női párbajtőrözők. Hatból öt magyar vívó vette sikerrel az első akadályt, azaz jutott a legjobb 32 közé.
A 27 év után 2017-ben egyéni világbajnok címet szerző kardozó példaértékű szeretettel és tisztelettel beszél sportágáról, mestereiről és a magyar tradíció jelentőségéről. Interjú.