Sport

Úgy ünnepelte az ötödik helyet a magyar kardcsapat, mintha érmet nyert volna

Az ötödik helyen végzett a magyar női kardcsapat a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon, írja az MTI.

A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású csapat hétfőn magabiztosan győzte le a románokat, majd Pusztai nagy fordításával szűken a lengyeleket, így kedden a legjobb nyolc között folytathatta szereplését. Az olaszok elleni mérkőzés nem alakult jól, görcsösen vívtak a magyarok, így hiába volt megint elemében Pusztai az utolsó asszóban, az addig összeszedett 16 tusos hátrányt csak csökkenteni tudta.

Ezután legjobb esetben ötödik lehetett a magyar válogatott és ezt a helyezést ki is harcolta úgy, hogy előbb a kínaiak, majd az ukránok ellen fordította meg a kedvezőtlen állást. Az ázsiaiak már 25-14-re is vezettek, de Márton a hatodik párban 9-5-re, nyolcadikban pedig 12-4-re verte ellenfelét, végül Pusztai hozott egy 5-2-es győzelmet. Márton plusz 12-es, Katona és László mínusz 4-es mutatóval fejezte be a mérkőzést, Pusztai pedig annyi tust adott, amennyit kapott.

A helyosztón ugyancsak jelentős hátrányba kerültek a magyarok, az ötödik pár után 18-25 állt az eredményjelzőn, de a hatodik asszóban Pusztai 12-2-re nyert Alina Komascsuk ellen, ezzel fordított, a további párharcokban pedig már nem történt újabb fordulat. Pusztai plusz 9-cel, Márton és Katona plusz 2-vel, László mínusz 8-cal zárt.

Úgy is kell ünnepelni, mert ez olyan volt, mint fociban egy “hatpontos” meccs

– reagált Gárdos Gábor vezetőedző arra, hogy a magyar csapat tagjai úgy örültek a végén, mintha érmet nyertek volna.

„Nekünk az ukránokat kell előzni az olimpiai kijutáshoz, és itt most négy plusz pont, illetve négy mínusz pont a különbség. Tehát nagyon fontos volt ez.”

Beszélt arról is, hogy Mártonnak a kínaiak elleni mérkőzésen meghúzódott a lába, de amúgy is volt neki egy sípcsontsérülése. „Talán ez kellett ahhoz, hogy ne rohanjon annyira, hanem kezdjen el vívni” – tette hozzá.

Az ötödik hely azért is jó, mert mégis csak két győzelemmel fejeztük be a világbajnokságot. Az ukránok elleni összecsapás presztízsharc volt, és az olimpiai kvalifikáció miatt is fontos. Az éremszerzés varázslatos dolog lett volna, de ez a két siker nagyon kellett a végén!

– nyilatkozott Márton. –

Elmondta, már reggel érezte, hogy fáradtabb a lába, de akkor azt hitte, csak azért van, mert már sokadik napja vív. „Aztán kiderült, hogy meghúzódtam, ezért görcsölt be a lábam, ami iszonyú nagy fájdalommal járt. A páston ezért érzékenyültem el és sírtam el magam, mert egy sportolónak borzasztó érzés, ha a fizikai fájdalom miatt nem tud valamit megcsinálni. Aztán az edzőm odajött hozzám, nyugtatott, és mondtam neki, hogy megcsinálom” – utalt a kínaiak elleni középső asszójára.

Eredmények – női kard, csapat

a 32 között:
Magyarország-Románia 45-21

a 16 között:
Magyarország-Lengyelország 45-41

negyeddöntő:
Franciaország-Ukrajna 45-34
Koreai Köztársaság-Egyesült Államok 45-39
Olaszország-Magyarország 45-38
Oroszország-Kína 45-28

az 5-8. helyért:
Magyarország-Kína 45-41

az 5. helyért:
Magyarország-Ukrajna 45-40

Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 22:51 órakor: 92,19%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,62%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,29%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,44%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,66%
Független