A British Airways vizsgálatot kezdett a múlt héten lezajlott munkabeszűntetési akció ügyében. A vezetés bejelentette, hogy a sztrájkban résztvevő földi kiszolgáló személyzet béréből levonja a munkabeszűntetés miatt kieső részt. A BA hétfőtől újra ad meleg ételt a hosszú távú járatokon.
A BMW megkapta az engedélyt az indiai kormánytól arra, hogy autógyárat építsen az országban. A müncheni autóipari csoport 18,5 millió eurót szán a Chennai autógyárra, ahol importált részegységeket fognak összeszerelni.
A Tommy Hilfiger ismert amerikai - bár hongkongi bejegyzésű - divatcég vevőt keres magára - legalább is ez az amerikai üzleti napilap, a Wall Street Journal értesülése. A lap már azt is latolgatja ki lehetnek "heteken belül" a felvásárlók.
Stabilizálódni látszik az eurózóna gazdaságainak megítélése, az elmúlt háromnegyedév romló kilátásai után – ezt jelzi az üzleti körök hangulatát tükröző német Ifo-index. A müncheni gazdaságkutató intézet negyedéves konjunktúramutatója júliusban 78,8 ponton stabilizálódott.
A tajvani Hon Hai Precision Industry Co. Magyarországra helyezte át európai központját Finnországból, hogy közelebb kerüljön vevője, a finn Nokia piacaihoz – jelentette a tajvani Commercial Times című lap csütörtökön.
3, 7 százalékos GDP növekedés várható idén Lengyelországban, ellentétben a költségvetési törvényben rögzített 5 százalékkal – jelentette be a lengyel gazdasági minisztérium.
Az OPEC szerint a nyersolaj világkereslete napi átlagban 1,58 millió hordóval nő az idén. Eszerint a növekedés ebben az évben 1,9 százalékos lesz, nem pedig 2 százalékos, miként azt az OPEC nem rég jósolta. A magas árszint ugyanis fékezőleg hat szerinte a keresletnövekedésre, elsősorban Kínában és az Egyesült Államokban.
Ha ma egyesülne Észak- és Dél-Korea, az együttes GDP-jük legalább kétszeresét kitevő költséggel járna - vélekedett a Standard and Poor,s hitelminősítő vezető közgazdásza.
A lengyel köztársasági elnök a kormány tiltakozása ellenére jóváhagyta a bányászok nyugdíjának emelését. Ezzel veszélybe kerülhet az euró lengyelországi bevezetése.
A Volkswagen spanyolországi Seat gyárában átlagosan 15 százalékkal csökkentik a béreket, hogy ezzel elkerüljék az elbocsátásokat - írta keddi számában a madridi El Pais.
Az EU és Kína között született, júniusban aláírt, kínai áruk exportjának korlátozására vonatkozó megállapodás zavart okoz az európai textilpiacon. Az ázsiai országból származó export a pulóverek és nadrágok esetében már meghaladta, a melltartók és blúzok esetében pedig a közeljövőben eléri az előírt kvótát.
A kínai GDP első féléves növekedését éves szinten 9,5 százalékosra becsülik, míg a kormányzat erre az évre 8 százalékos gazdasági bővülést célzott meg.
Az Egyesült Államokban a fogyasztói árak idén júliusban: 0,5 százalékkal nőttek, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt emelkedés mindössze 0,1 százalék volt.
Ősszel felülvizsgálják az utolsó, még érvényben lévő kergemarhakór-járvány miatt elrendelt kereskedelmi korlátozást – jelentette be a brit mezőgazdasági minisztérium.
A világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, az amerikai Wal-Mart Stores Inc. adózott eredménye 6 százalékkal nőtt ugyan a júliussal végződött második negyedévben, a harmadik negyedre vonatkozóan azonban profitfigyelmeztetést adott a társaság.
A Kassa közeli Kechnec ipari parkban a francia Saint-Gobain tervez üzemet építeni a gyógyszer- és kozmetikai iparban alkalmazott speciális sprayk gyártására.
Az ENEL olasz közüzemi csoport egy megállapodás alapján a korábban ígért 1,5 milliárd helyett 1,88 milliárd eurót fektet be a szlovák energetikai szektorban azt követően, hogy 840 millió euróért 66 százalékos részesedést vásárol a szlovák villamos művekben (Slovenské Elektrárne, SE) – írja Pavol Rusko szlovák gazdasági miniszterre hivatkozva a Napi Gazdaság.
Az Axel Springer német kiadóvállalata, németországi ingatlanjainak eladásából szeretne pénzt előteremteni a legnagyobb német televíziós konszern, a ProSiebenSat.1 átvételéhez.
A szlovák GDP a második negyedévben szezonális kiigazítással és változatlan áron 357,6 milliárd szlovák korona volt, ami 5,1 százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ezzel a visegrádi országok közül Szlovákia gazdasága gyarapodott a leggyorsabban.
A legnagyobb ausztrál befektetési bank – az Antenna Hungária és a Budapest Airport kérője –, a Macquarie Bank Ltd. bejelentése szerint egyéb befektetőkkel társulva ajánlatot tesz a Londoni Értéktőzsdére (LÉT) – írja a Bloomberg.
A vezető amerikai légitársaság, az American Airlines és három riválisa pénteken bejelentette, hogy a dráguló olajár miatt emelik jegyáraikat, hogy mérsékeljék veszteségeiket.
Tízezres nagyságrendű leépítéseket jelentett be több IT és high-tech cég az elmúlt hetekben, miközben a felsővezetőket is lecserélik. A trend azonban Magyarországot többnyire nem érinti.