Nagyvilág

Profitfigyelmeztetést adott ki a Wal-Mart

A világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, az amerikai Wal-Mart Stores Inc. adózott eredménye 6 százalékkal nőtt ugyan a júliussal végződött második negyedévben, a harmadik negyedre vonatkozóan azonban profitfigyelmeztetést adott a társaság.

Az adózott eredmény 2,8 milliárd dollár, részvényenként 67 cent volt az egy évvel korábbi 2,7 milliárddal, 62 centtel, illetve az elemzők által várt 65 centtel szemben. Az adózott eredmény azonban négy év óta a legkisebb ütemben bővült, a munkabér- és az energiaköltségek növekedése miatt. Az árbevétel 10,2 százalékkal 76,8 milliárd dollárra emelkedett. Az újonnan nyitott üzleteket nem tekintve összehasonlítható bázison pedig mindössze 3,5 százalékkal. Nagy vetélytársa, a Target is a vártnál nagyobb adózott eredményt jelentett öt napja a második negyedévről.

A Wal-Mart vezérigazgatója, Lee Scott a harmadik negyedév eddig eltelt időszakának adatait kiábrándítónak nevezte: az Egyesült Államokban elmaradt a forgalom a várttól, mert a benzin drágulása visszafogta a vásárlási kedvet, különösen az alacsony jövedelműeknél. A gyengébb forgalom miatt a társaság részvényenkénti 55-59 cent adózott eredményt vár a harmadik negyedben, az elemzők 61 centet.

A társaság folytatni akarja terjeszkedését Európában: a hét végén felröppent híresztelések szerint meg akarja venni a francia Carrefour élelmiszeripari láncot. Lee Scott június végén azt közölte, hogy a Wal-Mart a jövőben meg akar jelenni Közép-Kelet-Európában is: Magyarország mellett Oroszország és Lengyelország lehet vonzó célpont a jövőben. Már dolgoznak a portfolió kialakításán, elsősorban felvásárlások révén akarnak terjeszkedni a térségben.

A Wal-Mart a vártnál gyengébb eredményt jelentett az idei év első negyedéről: a cég 71 milliárd dolláros forgalom mellett 2,5 milliárd dolláros adózott eredményt ért el, ami még így is rekord eredménynek számít. Forgalma az egy évvel korábbihoz képest 9,5 százalékkal, üzemi eredménye 13,6 százalékkal volt nagyobb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik