Nagyvilág

Kétbillió dollárba kerülne a két Korea egyesítése

Ha ma egyesülne Észak- és Dél-Korea, az együttes GDP-jük legalább kétszeresét kitevő költséggel járna - vélekedett a Standard and Poor,s hitelminősítő vezető közgazdásza.

David Wyss a Chosun Ilbo című lapnak azt mondta, hogy szerinte az egyesítés ára valahol az 1,4 és 2,1 billió dollár között lenne.

Wyss megjegyezte, hogy az intézete által Dél-Koreának adott “A” besorolású adósi minősítés az egyesítés után vélhetően két fokozattal is javulna. Mégpedig azért, mert most figyelembe veszik egy esetleges észak-koreai gazdasági összeomlás lehetőségét is, amely, ha hirtelen bekövetkezne, azonnal a dél-koreai pénzügyi források jelentős mozgósítását igényelné.

Azzal magyarázta az egyesítési költségeire adott becslésének tág határait, hogy sok függne a munkaerő két ország közötti mobilitásától, nem lehet még tudni, miként alakulna az észak-koreai bérszint, milyen gyorsan is kellene feljavítani az északi országrész infrastruktúráját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik