Megmenekült szomáliai kalózok támadásától egy amerikai tengeri utasszállító hajó, jóllehet a fegyveres támadók még tüzet is nyitottak a járműre - közölte kedden egy tengerhajózási tisztségviselő.
December 15-ig zárva marad a bangkoki nemzetközi repülőtér az utasforgalom előtt a kormányellenes tüntetők blokádja miatt. A Thaiföldön rekedt magyarok fele már hazatért.
Nagykarácsonyi Mikulás-ház, lappföldi Mikulásfalu és -barlang, svédországi rénszarvaspark – a kisebbek-nagyobbak örömére december 6-nak is megvannak a maga, „hagyományos” úti céljai. Sőt, az sem meglepő, ha az elszánt „Mikulás-turisták” Törökország vagy éppen Kirgizisztán felé veszik az irányt. A Télapó nyomában az FN-en.
Újra víz alá került hétfőn Velence utcáinak és tereinek nagy része, a tenger szintje 160 centiméterrel emelkedik meg a nap közepére a szokásoshoz képest.
Jól van és az elutazásra vár az Európai Parlament küldöttségének két magyar tagja, aki az indiai Mumbaiban tartózkodott a terrortámadások idején - erősítette meg Magyarország nagykövete.
Szombaton hazaindulnak az Unitravel jelenleg Bangkokban tartózkodó magyar utasai. Bangkokban a hét elején kormányellenes tüntetők lezárták a város két repülőterét.
Ismét lehet síelni Bánkúton, a bükki síparadicsomban. Csütörtökön két felvonót beüzemeltek, a hóréteg vastagsága 17 centiméter - közölte a Bánkúti Síközpont információs szolgálata.
Kedd óta folyamatosan hóágyúznak a mátraszentistváni Síparkban. A korábbi nyolc hóágyú mellett az idén két új nagy teljesményű amerikai gép is beállt a pályákra, így a folyamatos -7 fokban már 30 cm havat gyártottak a felső pályákon.
Nagyszabású éjszakai programsorozattal zárul a Magyar Turizmus Zrt. idei kampánya, a Vizek Éve. A Fürdők éjszakáján többek között vízi fotelekben ülve mozizhatunk, hastáncbemutatókat élvezhetünk, jazz- és swingzenét hallgathatunk, sőt fél áron vehetjük igénybe a masszázst.
Egy dubai fellebbviteli bíróság kedden felfüggesztette a két brit állampolgárra októberben kiszabott három hónapos börtönbüntetését, és egyben ki is utasította őket az országból. A vád szerint egy nyilvános strandon szeretkeztek.
A december elsejétől hatályos Balaton törvény szerint több mint 5 ezer hektárnyi területet minősítenek át beépítésre szánt-, illetve fejlesztési övezetté az üdülőrégióban, ennek ellenére a befektetők nem ostromolják tervegyeztetésekkel a főépítészi irodát - mondta Virányi István, a balatoni ügyekért felelős dél-dunántúli állami főépítész az MTI-nek hétfőn.
Hihetetlen, mostanában szinte csak őket látni. Felbukkannak a National Geographic újság hirdetéseiben, a túraruhagyártók velük reklámozzák a téli felszerelésüket, és a sajtóban is egyre több szó esik róluk. Számuk rohamosan nő, kora tavasszal teljesen megtöltik a menedékházakat a hegyekben. Van köztük 16 éves fenegyerek, de inkább a középkorúakat ihleti meg a dolog – gyakran látni 50-es, szolíd hölgyeket, ahogy csinálják... Mit? És kik ők?
Megnyílt a 10. Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren, Székesfehérváron már a helyére került a város karácsonyfája, a nagy-britanniai Manchester pedig október vége óta esténként karácsonyi díszkivilágításban pompázik - az FN Tudósítók beszámolói.
Az európai nagyvárosokban már november közepétől számos karácsonyi vásár várja azokat, akik már jóval advent előtt egy kis karácsonyi hangulatot szeretnének magukba szívni. S persze a sült gesztenye, a mézeskalács, a forralt bor és a puncs illatát. Fapadossal is könnyen megközelíthető hangulatos karácsonyi vásárok a FigyelőNeten.
Egy kutatás szerint nem kell szégyenkeznie a budapesti Váci utcának nemzetközi összehasonlításban. A világ leghíresebb bevásárlóutcái között a hetedik legjobbnak tartják.
Az amerikai járatok iránti kereslet növekedését várja a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport az Egyesült Államok vízummentességi programjától.
Míg az Aranypisztolyos férfi a thaiföldi Phang Nga-öböl iránt keltette fel a turisták figyelmét, addig a Casino Royal Montenegro turizmusát pörgette fel. A 007-es legújabb bevetése (Quantum csendje) pedig Chile és Bolívia, illetve az olaszországi Sienna népszerűségét dobhatja meg. Öt felkapott Bond-desztináció a FigyelőNeten.
A Budapest Airport 36 darab nagy teljesítményű munkagépe vonult fel hétfőn az 1-es terminál előtt, jelezve, hogy a repülőtér készen áll az előtte álló téli időszakra.