A magyar úszószövetség elnöke már korábban tisztázta a helyzetet Szepesi Nikolettel, a hangfelvétel készítője és a TV2 ellen pedig jogi lépéseket fog tenni.
A csütörtök reggeli Tények című műsorban a Magyar Úszó Szövetség elnökére nézve súlyosan terhelő hangfelvétel részletét mutatták be. Állítólag lesz több is.
„Nem olyan nagy dolog ez” – mondja Rasovszky Kristóf, aki sporttörténelmet írt azzal, hogy a glasgow-i úszó-Európa-bajnokság mindhárom nyílt vizes versenyszámában érmet nyert, két aranyat és egy ezüstöt.
Az úszók szövetségi kapitánya realista, a sikerek sem homályosítják el éleslátását. Amondó, a Glasgow-i teljesítmény kevés lesz az üdvösséghez a jövő évi vb-n és 2020-ban, Tokióban.