ünnepség

Orbán Viktor (orbán viktor, szalai ádám, )
A miniszterelnök ma Székesfehérváron, a zsúfolásig megtelt Városház téren mondott ünnepi beszédet a Szent István emlékév alkalmából. Az ünnepségre Magyarország kormánya is ellátogatott, és itt tartotta meg soron következő ülését.
2013. 08. 19. 15:57
A Magyar Kultúra Napja programsorozat január 22-én délután 13 órakor kezdődött a Dóm téren, ahol a Nemzeti Emlékcsarnokban megkoszorúzták Kölcsey Ferenc szobrát, majd díjazták a város kulturális életének jeles személyiségeit.
2014. 01. 22. 16:13
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvényeken ezrek vettek részt Hódmezővásárhelyen, jelezve, a vásárhelyi ember igényli a tartalmas programokat, egyúttal a közösségi életet, az összetartozás érzésének megerősítését.
2013. 08. 21. 10:20
honvédek (honvédek, )
A változó harcmodor és az új típusú kihívások indokolják, hogy a Magyar Honvédség megerősítse altiszti karát - mondta az MTI-nek Kriston István, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa. Ennek nyomán idén második alkalommal avatnak ünnepélyes keretek között altiszteket, ezúttal szombaton Székesfehérváron.
2013. 07. 26. 12:19
Március 15 Szegeden (március 15., )
Szegeden a Munkáspárt, a Fidesz és a Jobbik megemlékezésével már szerdán elkezdőnek a Március 15-i ünnepségek. Pénteken a Dugonics tér felavatásával kötik egybe a városi megemlékezést, szombaton pedig Nemzeti Est a Megyeházán.
2013. 03. 14. 09:11
Olvasói sztorik