Belföld

Támogatja a nyugdíjas klubokat a város

Ünnepség keretében osztották ki szerdán délelőtt a városháza házasságkötő termében az idősügyi keretből a városi nyugdíjas szervezeteket érintő támogatási részt.

Csaknem 5 millió forintra pályázhattak a klubok. Botka László, Szeged polgármestere adta át atámogatást igazoló okleveleket.

A szegedi önkormányzat – több éves hagyománynak megfelelően – tavaly és az idén is 10 millió forintos idősügyi keretet különített el a város költségvetésében. Idős Boros Gyula, az önkormányzat idősügyi referense az ünnepség előtt elmondta: a keret 2013 második félévi 5 millió forintos részére összesen 54 pályázat érkezett, amelyből 44-et ítéltek támogathatónak.

Többek között színházlátogatásra, kirándulásszervezésre, hagyományőrzésre, az egészséges életmódot népszerűsítő programok finanszírozására kaptak most átlagosan 110 ezer forintos támogatást a szegedi idősügyi szerveztek – olvasható a szeged.hu-n.

Különleges értéknek tartom, hogy az elmúlt évek közös munkájával elértük azt, hogy Szegeden 66 nyugdíjas klub és szervezet működik, több mint 11 ezer taggal. Egy város akkor élhető, ha vannak olyan közösségei, amelyek a legfontosabb értékeinket, az egymás iránti odafigyelést, a közös felelősséget képviselik – mondta Botka László az ünnepségen.

Sikerült hagyománnyá tenni, hogy a város költségvetésében minden évben jusson keret a nyugdíjas kluboknak.

Ezt követően a városvezető átadta a támogatásokról szóló okleveleket. Szabó Sándor, a polgármesteri kabinetiroda vezetője pedig virággal köszöntötte a nyugdíjas klubok vezetőit, megjelent képviselőit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik