tudomány

Mindenki tudja, hogy Dél-Afrikában most tél van, de abba már kevesen gondolnak bele, hogy a futball vb helyszíne épp annyira van az Egyenlítőtől, mint északon például Tunézia vagy Egyiptom. Ami télen is kellemes klímája miatt európai turisták kedvelt „telelőhelye”. A világbajnokság mégis fagyos körülmények között zajlott - elmondjuk, hogy miért.
2010. 06. 19. 06:30
Az eddigi leggazdagabb és legszokatlanabb azték áldozati ajándékokat tárták fel mexikói régészek a Föld istennőjét ábrázoló hatalmas kőtömb alatt. Reményeik szerint a közelben hamarosan egy uralkodó sírkamráját is sikerül majd megtalálni.
2010. 06. 17. 21:02
Levetítették a Bűn és büntetlenség című, Biszku Béla korábbi belügyminiszterről, kommunista politikusról szóló dokumentumfilmet szerdán egy budapesti étteremben, újságírók előtt. Az alkotók közölték: a Biszku család hozzájárult ahhoz, hogy az Uránia Filmszínház is bemutassa az alkotást.
2010. 06. 16. 19:44
Szürkületi sötétség, mennydörgés, villámlás, jégeső és szélvihar, vörös riasztás – a nyári zivatarok örök velejárói. Nem törvényszerű, hogy tehetetlen áldozatok legyünk - az fn.hu segít felkészülni a nyári időjárás okozta vészhelyzetekre és kellemetlenségekre.
2010. 06. 16. 17:40
Nyáron a zivatarokat kifutószelek kísérik, amelyek átléphetik a 100 km/órás sebességet. Sajnos, már nem egyszer okoztak halálos balesetet, a Balatonban a víz fölött is megfulladhatunk. Van tornádónk is, teljesen ártalmatlan. Nem törvényszerű, hogy tehetetlen áldozatok legyünk - az fn.hu segít felkészülni a nyári időjárás okozta vészhelyzetekre és kellemetlenségekre.
2010. 06. 16. 06:30
Hétfőn országszerte ömlött az eső, sok helyen jégeső és erős szél okozott károkat. Keddre már UV-riasztást adtak ki, szerdára visszatérnek a záporok, zivatarok. Hétvégére kevés esőt jósolnak, a kánikula egyelőre nem tér vissza.
2010. 06. 14. 16:48
A magyar nehézlovasság már a szultán közelében kaszabolta a törököt, amikor elfogyott a lendülete. A cannae-i csata nem játszódhatott le úgy, ahogy még ma is hivatkoznak rá a katonai akadémiákon. Egy fiatal magyar történész számítógépen modellezi a történelmi ütközeteket, ami az eddigi legéletszerűbb időutazás mellett egzakt módszerekkel segítheti a történettudományt.
2010. 06. 13. 06:45
„…láttuk az öregeket és gyerekeket bemenni a krematórium ajtaján, hallottuk a borzalmas sikoltozásokat, és nem láttunk senkit kijönni … a krematóriumnak túl sok volt a munka, gödrökben égették el az embereket … ruhaszortírozásnál az egyik bőröndben egy megfulladt csecsemőt találtunk, akit az anyja ide rejtett … szörnyű jajveszékelést, és segélykiáltást hallottunk” – magyar nők visszaemlékezései az fn.hu-n az auschwitzi Kanada kommandóról.
2010. 06. 12. 06:30
Az ár és a belvíz a vadállatok között is nagy pusztítást okozhat: az ürge „földdugói” nem védik sokáig a járatokat, a gémek fészkét fiókástól sodorhatja el a víz, és egyes helyeken még a békák közül is elpusztulhat egy egész generáció. A vakond viszont kiválóan úszik, és mások sem adják könnyen az életüket – árvíz a vadonban az fn.hu-n.
2010. 06. 11. 11:56
A hajnali órákban szabad szemmel is látható lesz a hó végén napközelbe érő C/2009 R1 McNaught-üstökös, amely július 2-án 60 millió kilométerre közelíti meg a Napot.
2010. 06. 10. 08:32
Magyar „születésű” fekete gólyát azonosítottak Skóciában helyi madarászok. A madár úgy gondolhatja, nyugaton a kerítés is békából van, hoszen az utóbbi években többször látták őt nyugaton, mindannyiszor a kontinens „gazdagabb” felét látogatta meg.
2010. 06. 07. 16:40
A mostani szapora esőzések még nem írhatók a klímaváltozás számlájára, de a minimum 30 évre számított előrejelzésben erős előjelet kap az idei május. Monszunról szó sincs, és a természet arra is képes, hogy a kiadós esők után most hosszú szárazságot hozzon a Kárpát-medencére. Hosszú távon inkább lesz Magyarország melegebb és szárazabb, mint fordítva. Eláruljuk a számokat is.
2010. 06. 06. 17:30
Egyikük katolikusnak született, a másik azzá lett, a harmadik pedig – bár nem gyakorolta zsidó vallását – mégis vállalta érte az iskolából való kicsapatást. Szerb Antalt barátai meg akarták menteni, de ő inkább sorstársaival maradt - később agyonverték. Rejtő Jenőt a megpróbáltatások ölték meg, Radnótival megásatták saját sírját. Utolsó pillanatukig írtak.
2010. 06. 06. 06:40
Károlyi sokkal inkább bízott az antant „jószándékában”, mint az önvédelmi harcban, Kun Béla pedig a proletárdiktatúra elfogadtatását helyezte az ország területi egységének megóvása elé. Az eredmény: a fegyvertelen Magyarországon kedve szerint masírozhatott a cseh, a román és a szerb hadsereg. Néhány település azért maradhatott meg magyarnak, mert fegyverrel állt ellen a megszállóknak.
2010. 06. 04. 18:00
A magyar irodalom nagyon nehezen találta meg a hangot Trianon elbeszélésére. A korábbi „klisék” nem működtek, a trauma elbeszélésére nem találták a hangot. Kosztolányi és Tormay egyaránt a megkínzott nőt választotta szimbólumként. A filmművészet inkább vidám műfajok felé fordult.
2010. 06. 04. 15:30
A tudomány kezét nem kötik a politikusokéhoz hasonló kampányígéretek, a tudomány végzi a dolgát: az egyre hisztérikusabb szlovák-magyar viszonyra fittyet hányva Kassa Város Levéltára és a Magyar Országos Levéltár összefogott a közös múlt feltárására, tudományos együttműködésre.
2010. 06. 04. 12:57
A történelmi Magyarország határai valószínűleg akkor sem maradhattak volna fenn, ha az Osztrák-Magyar Monarchia győztesként kerül ki az első világháborúból. Néhány kedvező alkalom azonban kínálkozott a kedvezőbb békefeltételek elérésére.
2010. 06. 04. 11:16
A trianoni békeszerződés messzemenő gazdasági következményekkel járt Magyarországra nézve: az ország elvesztve belső piacának és nyersanyagainak nagy részét, kis, nyitott gazdasággá vált. A békeszerződés a mai napig alapjaiban befolyásolja a magyar gazdaságpolitika lehetőségeit.
2010. 06. 04. 06:30
Elhunyt a XX. század egyik legnagyobb matematikusának tartott Vlagyimir Igorjevics Arnold, akinek egy 1995-ös sejtését igazolta a Gömböc nevű magyar találmány.
2010. 06. 03. 21:38
A hét eleji özönvíz után észre sem vesszük majd a hétvégén előforduló kisebb esőket, a hőmérséklet 10 fokkal emelkedik. Májusban minden rekord megdőlt.
2010. 06. 01. 17:30
Olvasói sztorik