törvénymódosítás
Ha átmegy a javaslat, brutális bírságra számíthatnak a brit dohányosok.
2014. 11. 10. 17:19
Szlovákiában leszavazták a javaslatot – pedig egy felmérés szerint a lakosság többsége támogatná.
2014. 11. 09. 10:25
Becsempésztek ugyanis egy parányi módosítást a reklámadóról szóló törvény legújabb modósításába.
2014. 07. 03. 14:46
Még meg sem száradt a tinta a reklámadóról szóló törvény módosításán, ismét átírják. Javítják.
2014. 07. 02. 16:53
Úgy néz ki, mégis lehetne egyetemi tanár akár Schmitt Pálból is.
2014. 07. 02. 08:59
Alig fogadták el, máris a reklámadó módosítását kezdeményezi L. Simon László, hogy korlátozza az adóalap csökkentésének lehetőségét. Előfordulhat, hogy maga a reklámozó fizet.
2014. 06. 30. 12:06
Az újabb módosítás valójában visszaállítja a korábbi gyakorlatot.
2014. 06. 25. 15:12
Hirtelen több száz fogyasztóvédelmi szakember képzésére van szükség. Gyanúsan hamar alakult egy épp ilyen képzéssel foglalkozó cég is.
2014. 01. 25. 06:00
Nem köt az orrunkra sokmindent a kormány ezek után sem. Az erről szóló, vasárnap benyújtott fideszes indítványt hétfőn kivételes sürgős eljárásban tárgyalta meg, kedden pedig már el is fogadta az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal.
2013. 04. 30. 13:31
A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt.
2013. 02. 26. 10:48
Már a parlament előtt a pénznyerő játékautomatákat betiltó törvényjavaslat. Az iparági szövetség valósággal könyörög a honatyáknak, hogy mondjanak nemet rá.
2012. 10. 01. 21:36
A törvénymódosítás 20 megyei levéltárat érint, ugyanis Győr-Moson-Sopron megyében két ilyen intézmény is működik.
2012. 09. 28. 13:48
A hét egy napján kötelező lesz a 12 órás folyamatos nyitva tartás, és biztosítani kell az előzetes időpont-egyeztetést a személyes ügyintézéshez.
2012. 03. 24. 12:00
Alapvető változás áll be mától a hazai sportéletben: az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.
2012. 01. 01. 09:11
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) a vonatkozó jogszabályok módosítására elkészített tervezet alapján azt remélik, hogy a jövőben a vállalkozások és más hitelezők gyorsabban és biztosabban juthatnak az adóssal szemben fennálló követelésükhöz.
2011. 10. 08. 10:08
Zárószavazáson dönt kedden az országgyűlés a dohányzás szigorításáról.
2011. 04. 25. 14:20
A Jobbik törvénymódosítással tiltaná meg, hogy az országgyűlési képviselők más politikai posztot is betölthessenek.
2010. 09. 11. 11:42
Az iskolába járatáshoz köti a Fidesz a családi pótlék kifizetését.
2010. 06. 20. 11:47
Lendvai Ildikó szerint a háttérben már készül az új ország, a "Nagy Testvér" országa.
2010. 05. 22. 13:28