Élet-Stílus

Hamarosan a saját autóban is tilos lesz a cigi

Ha átmegy a javaslat, brutális bírságra számíthatnak a brit dohányosok.

Ha elfogadják a törvénymódosítást, akkor az Egyesült Királyságban hamarosan tilos lesz rágyújtani minden olyan autóban, amelyben gyermek is utazik.

Erről decemberben szavaznak majd, és ha elfogadják a benyújtott javaslatot, akkor 2015. októberétől komoly büntetésre számíthatnak azok, akik kocsiban utazva 18 év alatti gyermek jelenlétében rágyújtanak.

A család- és gyermekvédelmi törvény várható módosítása után előreláthatóan 50 font (20.000 forint) helyszíni bírságot kell fizetnie annak, aki a tiltás ellenére rágyújt; illetve – a sofőr/tulajdonos esetében – nem akadályozza meg, hogy utastársa cigarettázzon. Amennyiben bíróság elé kerül az ügy, akkor a büntetési tétel a dohányzásért akár 800 font (közel 315 ezer forint) is lehet; míg azok a sofőrök, akik engedélyezik egy másik utasnak a füstölést, akár 10.000 font (mintegy 4 millió forint) bírságra is számíthatnak.

Az említett büntetési tételek egyelőre az egészségügyi tárca által benyújtandó tervezetben szerepelnek, a végleges módosító indítvány szövegét hamarosan nyilvánosságra hozzák.

A dohányzásellenes csoportok azt szeretnék, ha a törvény nem októberben lépne életbe, hanem már a májusi választások előtt; de vannak ellenzői is a módosításnak, akik szerint a szigorítás felesleges, hiszen már így egyre kevesebben dohányoznak gyermek jelenlétében. Mások úgy vélik, hogy a saját autóra kiterjesztett korlátozással az állam túlzottan beavatkozna a polgárok életébe (akár a világ legszigorúbb dohányzásellenes törvényét előkészítő franciáknál).

Zárt autóban történő dohányzás esetén a kocsiban a levegő finomrészecske-szennyeződés (WHO által megszabott) határértékének sokszorosa mérhető; a passzív dohányzás miatt csak Angliában évente 300 ezer gyermek kerül orvoshoz – a finomrészecske-koncentráció növekedése légzőszervi megbetegedéseket, asztmát vagy akár hirtelen halált is okozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik