Közélet

Az MSZP válasza a terrorfenyegetettségre: legyen szigorúbb a Btk.!

Az MSZP a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a terrorizmus népszerűsítését, a terrorista csoportba toborzást és a terrorista csoportban való részvételt is büntetné – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Harangozó Tamás elmondta: az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatuk azt is lehetővé tenné, hogy azt a Magyarországon átutazó külföldit, aki nem az ország területén követett el terrorcselekményt, elítélhessék és börtönbe zárhassák.

Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnöke a törvénymódosítást azzal indokolta, hogy a Btk. általában az előkészületi, vagy már a megtörtént bűncselekményeket bünteti, de a terrorizmus pontosan az a terület, ahol az első lépésnél is ott kell lennie az államnak. Harangozó a terrorizmus népszerűsítésével kapcsolatos új tényállásról azt mondta, jelenleg nincsenek semmilyen eszközzel felruházva a hatóságok a beavatkozáshoz. A tiltott toborzás ugyan szerepel a büntetőjogi kódexben – folytatta – , de az kizárólag a külföldi, nem szövetséges hadseregekben történő részvételt tiltja, nehezen vonatkoztatható az Iszlám Államra. A politikus szerint a terrorista csoportban történő részvétel büntetése azért lenne fontos, mert a hatályos szabályozás csak azt bünteti, ha valakik egy konkrét cselekményre állnak össze.  Mint mondta, javaslataiknak nincs köze a pártpolitikához, és bíznak benne, hogy azt a kormánypártok támogatják.

Propagandaakcióktól vennék el a pénzt

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke úgy fogalmazott: a tettek ideje jött el Európába, azonnali cselekvésre van szükség a biztonságos Európa érdekében. Ötpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki, amelyben a Btk.-módosítás mellett javasolnak egy “sok milliárdos” átcsoportosítást a magyar terrorelhárítással foglalkozó szerveknek, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, a rendőrségnek. A többletforrásra a terrorellenes feladatok megnövekedése miatt van szükség – magyarázta. Kérdésre elmondta, hogy néhány látványos propagandaakciótól, illetve a kormányzati kommunikációtól elvonhatók a források.

A bizottsági elnök javasolta a Frontex, az Europol megerősítését, valamint szorgalmazta a nemzeti hadseregek mellett egy egységes európai haderő, valamint titkosszolgálat felállítását. Mindezek gyengesége, hiánya odavezetett, hogy “ámokfutók, dzsihadisták dúlják Európát, rettegésben tartják nemcsak Párizst, hanem az egész szabad világot” – hangoztatta. Molnár szerint szükséges, hogy az uniós tagállamok széleskörű és mély együttműködést folytassanak az Egyesült Államokkal, Törökországgal, Izraellel és Oroszországgal.

A szocialista politikus szerint a magyar és az egész európai jogrendszert át kell tekinteni, nemcsak a büntető törvénykönyvet, hanem a büntetőeljárást, a nemzetközi kiadatást, a jogsegély intézményét, a nemzetközi büntető bíróságra vonatkozó szabályokat, valamint a személyi szabadságjogok arányos korlátozásának rendszerét. Úgy indokolt, a terroristák lépéselőnybe kerültek ebben a jogrendszerben, amely egy más világban született, az idő pedig átlépett felette, a terrorszervezetek radikalizálódtak, új eszközöket vetettek be. Át kell tekinteni, milyen arányos, korrekt és célszerű megoldások kellenek, hogy lehetőség szerint a terrorcselekményeket ne felderíteni kelljen, hanem meglehessen előzni – tette hozzá.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik