Belföld

LMP: a kormány tette lehetővé a közmunkás-trükközést

A Lehet Más a Politika (LMP) törvénymódosítást nyújt be: ne rúgjanak ki dolgozót azért, hogy helyére közmunkást vegyenek fel.

A kormány 2013 novemberében hatályon kívül helyezte azt a rendeleti garanciát, ami kimondta, hogy csak létszámbővítés mellett alkalmazhatóak közmunkások, azaz a közmunkával bővíteni kell a statisztikai létszámot – írja az LMP közleményében. A párt szerint a módosítás „azt jelentette, hogy meglevő alkalmazottak kirúgása árán is lehet alkalmazni közmunkásokat.” Ezzel a lépéssel a kormány szélesre tárta a kaput a közmunkások jogsértő alkalmazása előtt, ezért nem háríthatja tovább a felelősséget.

Az LMP szerint ugyanakkor a rendeleti garancia megszüntetése ellenére jogellenesnek tekinthető az a gyakorlat, amely során abból a célból történik meg egy alkalmazott elbocsátása, hogy a helyébe olcsóbb munkaerő kerülhessen. Ez ugyanis sérti az egyenlő munkáért egyenlő bért elvet, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás, a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozza – írják.

Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány egy előkészített stratégia szerint egyre nagyobb arányban cseréli az állami szférában közmunkásokra a magasabb fizetéseken foglalkoztatott dolgozókat. „Felháborító, hogy a kormány a közszférában dolgozók bérköltségein akar spórolni, ezért még lejjebb nyomja az amúgy is hét éve befagyasztott béreket” – írják, a párt ezért kezdeményezi, hogy a Költségvetési bizottság állítson fel egy ellenőrző albizottságot a közmunkával kapcsolatos visszaélések feltárására.

Az LMP törvényjavaslatot nyújt be, kimondva: tilos azonos, vagy hasonló munkakörben, határozott, vagy határozatlan idejű munkaviszonyban dolgozókat elbocsátani a közmunkások alkalmazását megelőző fél évben, illetve a közmunka időtartama alatt.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla: a DK törvényben tiltaná meg, hogy a közszférában dolgozókat “embertelen és igazságtalan” módon közmunkásként foglalkoztassák vissza a korábbinál lényegesen kisebb jövedelemmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik