tech

"Pánikgomb" kialakítását követelik a Facebook közösségi portáltól a brit hatóságok annak nyomán, hogy egy brit fiatalnak közvetve az oldalon kötött ismeretsége okozta a halálát.
2010. 03. 12. 07:27
A híresztelések ellenére egyelőre marad a kínai piacon a világ legnagyobb keresőportálját üzemeltető Google amerikai cég - derül ki a China Daily című napilap összefoglalójából.
2010. 03. 12. 07:23
A rivalizálás a táblagépeknél egyre erősebb, mind az Apple, mind a HP közel azonos időben jönne ki saját termékével. Az Apple az Oscar-díj idejére tette gépe első tévés reklámblokkját, erre válaszul a HP a neten kezdte promózni a Slate-et.
2010. 03. 09. 12:44
Az átlagos internetezők két és félnapot töltenek azzal, hogy a lassú internet oldalak betöltődését várják – derült ki egy kutatásból. Az igazán bosszúsak mégis a webes forgalmazók lehetnek, akik számítások szerint mintegy 5,65 milliárd fontot veszítenek ugyanezen okból kifolyólag.
2010. 03. 08. 11:42
Másfél napos tesztüzem után rendben elindult a felfrissített kormányzati portál. Készítői egy felhasználóbarát, színes magazinhoz hasonlítják.
2010. 03. 08. 11:01
Az internet-előfizetések száma nagy mértékben gyarapodott, míg a mobiltelefon-előfizetések száma csökkent tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kiadott tanulmányból.
2010. 03. 08. 09:58
Április 3-án kezdik árusítani az Egyesült Államokban az Apple iPad-et. Kezdetben a miniszámítógépként és elektronikus könyvolvasóként is használható eszköz wi–fi-s változata kerül majd az üzletekbe, a 3G-s modellek április végétől lesznek elérhetők.
2010. 03. 08. 08:52
A spanyol csendőrség szerdán bejelentette, hogy az FBI-jal együttműködve felszámolta a világ eddigi legnagyobb számítógépes kalózhálózatát, amelyhez 13 millió fertőzött számítógép tartozott, s elfogta a hálózatot irányító három spanyol állampolgárt.
2010. 03. 03. 14:57
A legtöbb vállalat csak szenved a közösségi tartalom alapú internetes megoldások alkalmazásával. A Facebook, a Twitter, a YouTube, a blogok őket is vonzzák, kérdés tudnak-e folyamatosan tartalmat adni?
2010. 02. 26. 13:45
Gőzerővel zajlik a lakossági internetes szolgáltatások fejlesztése a hazai energiapiacon. Az ügyfélszolgálataik egyre inkább az interneten érhetők el - írja a csütörtöki Világgazdaság.
2010. 02. 18. 08:06
Elsőre akár unfair lépésnek is tűnhet, hogy a világ legnagyobb mobilcégei összefogtak az Apple ellen. A mobilalkalmazások piacán folyó harc ritka nagy szövetséget eredményezett. Kérdés: mikor hullik atomjaira a koalíció?
2010. 02. 17. 10:54
Fontos bejelentésre készül a Google a kedd napon. Nagy a titkolózás, de a jól értesült hírforrások szerint a levelezőrendszerében lesznek komoly újdonságok.
2010. 02. 09. 13:27
Tíz éven belül a mobilalkalmazások olyan jelentősek lesznek, mint maga az internet. A jóslat szerint számuk néhány éven belül meghaladja a 10 milliót. A kijelentés alig múlt fél éves, de vélhetően már elavult.
2010. 02. 07. 14:51
Olvasói sztorik