Élet-Stílus

A fél világ az Apple ellenfele

Elsőre akár unfair lépésnek is tűnhet, hogy a világ legnagyobb mobilcégei összefogtak az Apple ellen. A mobilalkalmazások piacán folyó harc ritka nagy szövetséget eredményezett. Kérdés: mikor hullik atomjaira a koalíció?

A világ legnagyobb mobilos cégeinek elegük lett abból, hogy egy gyorsan fejlődő piacon nem is mellékszereplők, hanem gyakorlatilag nem is látszanak. Létrehozták a Wholesale Applications Community-t (WAC), amelynek hivatalos célja, hogy a fejlesztőknek és a felhasználóknak is elég legyen egy szabványban gondolkodniuk.

De hogyan is működhetne jobban együtt 24 különféle érdek, mint egyé, az Apple-é? Szövetkezni könnyebbnek tűnik, mint eredményeket produkálni. Ha csak a technikai eltéréseket nézzük, már megkérdőjeleződik a vállalkozás sikere. A különböző processzorokon, sokféle grafikai jellemzőkkel, eltérő képernyőméretekkel, gyorsító komponensekkel és különböző grafikai interfészekkel rendelkező készülékek közt akarnak uniformizálni. Szakértők szerint a mobilplatformok már most is menthetetlenül szétváltak egymástól. A Microsoft és a Google csak szenved a multiplatformos eszközeivel, és a nyílt forrású fejlesztések közt nem tudnak összhangot teremteni.

Mindenki egyért?

Egy komoly fejlesztést akár egy 100 fős vállalaton belül is nehéz átvinni, nemhogy más cégek bevonásával valamennyi szempontot szem előtt tartva – vélik szakemberek. (Még arról sem lehetett meggyőzni őket, hogy egyféle töltőt gyártsanak a készülékeikhez, ehhez EU-s regula kellett.)

A szövetség elsősorban a JIL és az OMTP BONDI szabványokra épít, és ezeket a következő egy évben tovább akarja fejleszteni. A Joint Innovation Lab (JIL) egységes platformot akart biztosítani különböző készülékeknek, a China Mobile, a Softbank, a Vodafone kötelékében. A másik, az OMTP BONDI pedig azt a törekvést fejezte ki, hogyan lehetne egyszerűsíteni a widgetek és mobilwebes alkalmazások fejlesztését.
Viszont a felhasználók számára már az sem egyértelmű, miért olyan jó is mindez? Hiszen egy szolgáltatás általában sokkal jobban működik, ha azt kifejezetten egyvalamire fejlesztették, szemben azzal, ami mindenkinek jó. És ilyen az iPhone is, egyféle képernyőméret, egyféle szoftver, egyféle disztribúciós háló.

Egy mindenkiért!

Az iPhone sikere is éppen az, ami anno az iPodé is volt. Nem az, hogy a legjobb MP3-lejátszót készítette el az Apple vagy a legjobb okostelefont, hanem biztosította, hogy azt használni is érdemes legyen. Az iPod esetében a nagy dobás az iTunes zeneáruház volt, ami 99 centért kínált tartalmat a készülékhez. Gyakorlatilag ezt másolta le az Apple Store az iPhone-ra és az iPod Touch-ra.

Az Apple boltjában jelenleg az átlagos alkalmazásár – a 148Apps.biz kimutatása szerint – 3,11 dollár, míg az arányok szerint 25 százalékuk ingyenes a 36 százalékuk 99 centbe kerül. Az adatok szerint összesen 156 ezer alkalmazás közül lehet válogatni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy egyre többen panaszkodnak az Apple sajátságos módszereire, amelynek révén egy új alkalmazás bekerülhet az áruházba. Sokak szerint mindez önkényes, és nem éppen könnyen értelmezhető szabályozók mentén történik. Sokszor pedig az Apple nagyon lassan reagál a fejlesztésekre.

Az alapmodell mindenesetre működik, a cég minden fejlesztésből 30
százalékot kér, és számítások szerint az Apple így is napi több mint 300 ezer dollárt keres az áruházán. (Ugyanakkor mélyen hallgat arról, mennyibe is kerül fenntartani mindezt.)

Mindeközben maguk a WAC résztvevői is kételkednek projektjük sikerében. Sorra nyitják meg saját áruházaikat. A legutóbb épp a Wholesale Applications Community-hoz való csatlakozását követő napon a SonyEricsson jelentette be, hogy megnyitotta eStore elnevezésű alkalmazás-áruházát. A Vodafone is járja a maga útját és éppen ugyanekkor jött ki a Vodafone 360 nevű szolgáltatásával, amely lényegében egyesíti a közösségi oldalakat egy mobilos platformon.

A WAC tagjai: America Movil, AT&T, Bharti Airtel, China Mobile, China Unicom, Deutsche Telekom, KT, Mobilkom Austria Group, MTN Group, NTT DoCoMo, Orange, Orascom Telecom, Softbank Mobile, Telecom Italia, Telefonica, Telenor Group, TeliaSonera, SingTel, SK Telecom, Sprint, Verizon Wireless, VimpelCom, Vodafone, Wind.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik