Élet-Stílus

Egyelőre marad Kínában a Google

A híresztelések ellenére egyelőre marad a kínai piacon a világ legnagyobb keresőportálját üzemeltető Google amerikai cég - derül ki a China Daily című napilap összefoglalójából.

A Google Pekingben cáfolta a távozásáról szóló rémhírt – olvasható a lap legfrissebb számában és idézi Marsha Wangot a cég szóvivőjét, aki kijelentette: nem igaz, hogy a hónap végéig bezárnak és a belföldi reklámügynökeiket sem állították le. “A kínai működésünk normális” – szögezte le Wang.

A Google lehetséges kivonulása azt követően került ismét a nemzetközi figyelem középpontjába, hogy Eric Schmidt a cég vezérigazgatója, igazgatótanácsának elnöke az abu-dzabi médiakonferencián sokat sejtetően megjegyezte, hogy “hamarosan történni fog valami” kínai “fronton”. Azt is mondta, hogy a vitát hamarosan rendezik és a cég aktív tárgyalásokat folytat a kínai hatóságokkal.

A kínai külügyi szóvivő csütörtökön kérdésre válaszolva diplomatikusan megerősítette, hogy “az illetékes kínai minisztériumok és a külföldi internetszolgáltatók közötti kommunikációban nincs fennakadás”, de ezúttal is hozzátette: a külföldi cégeknek működésük során tiszteletben kell tartaniuk a kínai törvényeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik