A kormány amellett, hogy drasztikusan megvágja az államilag támogatott hallgatók számát, előre nem látható mértékben terheli meg a költségvetést. A hallgatóktól adó formájában szedik be a tartozásaikat.
Orbán Viktor 2008-as érveit most a saját felsőoktatási reformja ellen fordíthatná. A keretszámok megvágása átgondolatlan, sem a diákok érdekeit, sem a piaci igényeket nem szolgálja, és súlyos károkat okozhat.
A felsőoktatás állami finanszírozásának példátlanul gyors és radikális visszavonulása intézménygazdálkodási válsághelyzetek (fizetésképtelenség) tömegét válthatja ki.
A devizahitelben eladósodott családoktól várja el leginkább a kormány, hogy újabb hitelt vegyenek fel. A tandíj kompenzálására kialakított diákhitel rendszernek ugyanis épp ez a réteg a célcsoportja.
Egy hároméves alapdiploma 1-2 millió, egy ötéves mesterdiploma 3-4 millió forintba kerül majd átlagosan. A pénzt a hallgatók többsége saját zsebből vagy diákhitelből fizetheti.
Akár évi 1,2 millió forintot is felvehetnek a tervek szerint diákhitelként a hallgatók. Így próbálja orvosolni a kormány, hogy a legtöbben csak bújtatott tandíjjal tudnak majd tanulni.
Szerdáig összesen 153 diákot vettek őrizetbe Londonban az egyetemi tandíjak felső határának emelése elleni, gyakran erőszakba torkolló előző napi demonstrációk nyomán.
Lovas rendőrök rohamozták meg a brit felsőoktatási tandíj emelése ellen tüntető diákokat kedden egy résztvevő által nyilvánosságra hozott videofelvétel tanúsága szerint.