Történetünk sorozatos szerencsétlenségekről és tengerészek önfeláldozó hősiességéről szól. A Szent István a közös flotta ékköve, európai szinten is nagyon komoly csapásmérő erő volt.
Magyarországon már államtitkársága is van a keresztényüldözésnek, amit Ferenc pápa olyan súlyos gondnak nevezett korunkban, amilyen utoljára Kr. u. 36-ban volt.
Csaba királyfi és Szent László is visszatért már a sírból, hogy megoltalmazzon. István a megfelelő időt várja, Mátyás pedig ha visszatér a világ királya lesz - mesélünk.
Uralkodóként nem lehetett mentes jelentős bűnöktől, épp ezért még büszkébbek lehetünk rá, hogy az egyik első politikusként emelkedhetett a szentek közé.
Eredetileg az egész jobb kar megmaradt épségben, de egyes részeit elajándékozták, mások nyomtalanul eltűntek. De legalább itthon van, ami maradt belőle.