Tudomány

Ez lett a sorsa Szent István feleségének

Első királynénk, Gizella 984 körül született, ebben az időben apja, a civakodó melléknevet joggal viselő Henrik bajor herceg az Enns folyó torkolatának környékén háborúzott Géza magyar fejedelemmel – írja a Rubicon.hu. Később, 995-ben a béke jegyében feleségül kérte Gizellát fia, István számára, az esküvőt a következő évben tartották. A frigy minden bizonnyal szerepet játszott  István megkoronázásában, és a Gizella révén kialakult rokoni kapcsolat nyilván hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország helyzete megszilárdult Európában.

Boldog Gizella szobra a móri Köztársaság téren, Nagy Benedek alkotása.

A királyné személyesen is nagy szerepet vállalt a kereszténység terjesztésében, társalapítója volt az óbudai és veszprémvölgyi egyházaknak. Szent István asszonya királyné székhelyül az egyik legjelentősebb püspökség központját, Veszprém városát kapta meg. Gizella keze munkáját is dicséri a máig fennmaradt egyetlen egykorú koronázási jelvény, a palást, amit állítólag udvarhölgyeivel hímzett, és amelyen az egyetlen kortárs ábrázolás fennmaradt a szent királyról.

Szent István halála után az özvegy királyné helyzete megromlott, 1044-ben menekülni kényszerült az országból. Gizella Passauban telepedett le, belépett a helyi apácakolostorba, melynek később főnökasszonyaként tevékenykedett, egészen 1065-ben bekövetkező haláláig. A királynő sírja később népszerű zarándokhely lett, imádságai során használt keresztjét és csontját később Münchenben ereklyeként őrizték.

Gizellát 1911-ben avatták boldoggá, amit nem csak későbbi önmegtartóztató életével, de a kereszténység terjesztésében szerzett érdemei révén is kiérdemelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik