A Széna Téri Általános Iskola 1938-ban nyitotta meg kapuit, így az intézmény kiemelt figyelemmel és színes programokkalkészül a 2013-as emlékévre. Az egész városrészt megmozgató programokkal készülnek.
Hét új munkatárs segíti a területi képviselők munkáját Székesfehérváron. Fő feladatuk, a kapcsolattartás a városrészi képviselőkkel és a lakossággal, valamint a körzetek problémáinak feltérképezése.
Szerződést hosszabbít a BKV 23 vonalon szolgáltató alvállalkozójával, a székesfehérvári VT-Transmannal a Budapest Közlekedési Központ (BKK), miután a cég elnyerte az erről szóló pályázatot.
Reggel nyolc órától ülésezett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése, melyen módosították a szmogriadótervet, elfogadták a város hulladékgazdálkodási tervét. Levették a napirendről az avar és kerti hulladékok égetéséről szóló tervezetet.
Ma délelőtt aláírták azt a Konzorciumi Együttműködési Megállapodást, mely több mint 2 milliárd forintnyi támogatást jelent többek között Székesfehérvár, Siófok, Tapolca, Pápa, Zirc, Kisbér, Balatonfüred és Ráckeresztúr különböző intézményeinek.
Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet 300 fős telefonos kutatást végzett a fehérvári felnőtt lakosság körében a közelgő Húsvéti ünnephez kapcsolódóan.
Szerdán éjfélkor lejárt a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára kiírt pályázat határideje. Eredményes eljárás esetén augusztustól lehet új igazgatója a fehérvári művészeti intézménynek.
Az idei költségvetésben 3 milliárd 40 millió forint szerepel a vidéki helyi közösségi közlekedés támogatására, erre a pénzre pályázhatnak a települések, a rangsorolást egy hétfős bizottság végzi.
Átjáró javítás és csatornaépítés miatt vezetnek be ideiglenes korlátozást Fehérvár belvárosában. Hogy melyik utcát, mikor érdmesem elkerülnie, azt alább olvashatja.
Az autójába bevezetett kipufogó gázzal akart véget vetni életének egy enyingi férfi, akit végül a hozzá kiérkező mentőalakulat mentett meg és vitt kórházba.
Idén is felhívással fordul az fehérvári adózókhoz a város önkormányzata. A kezdeményezés célja, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel, azaz rendelkezzenek az 1 %-ról és azt helyi civil szervezeteknek ajánlják fel.
Minden ünnep előtt, így húsvétkor is segíti a családi készülődést az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Közhasznú Egyesület. Élelmiszerosztással és színes programokkal készülnek a szervezők.
Baltát és arra erősített kést találtak ellenőrzéskor a rendőrök egy férfi autójában Fehérváron. A férfi azt mondta, horgászáshoz kell neki a szerszám. A járőrök előállították az autó vezetőjét, a kést és a baltát lefoglalták.
A Fejér Megyei Önkormányzat idén közös „Húsvéti vásárt” rendez a Megyei Intézményfenntartó Központ két intézménye, valamint a Fejér Termék Program kézműveseinek részvételével április 4-5. között a Megyeháza aulájában.
Középiskolások folytattak kedden parázs vitát a Megyei Művelődési Központban (MMK). Ott rendezták ugyanis a Szóval!? Országos Vitaverseny Közép-dunántúli regionális döntőjét.