Belföld

Kiemelkedő a hitelkihelyezések alapján Fehérvár

24.hu
24.hu

2012. 04. 24. 18:09

Több mint ötezer Széchenyi-kártyát használnak a Fejér megyei vállalkozások a kártyaprogram tíz évvel ezelőtti indulása óta.

Hangzott el a Széchenyi Kártya Program indulásának 10. évfordulója alkalmából tartott keddi ünnepségen a székesfehérvári Gazdaság Házában.

Fejér megyében a kis- és középvállalkozások 7.431 alkalommal igényeltek hitelt a Széchenyi Kártya program keretében, az átadott kártyák száma 5.308 volt. Az elmúlt 10 évben a kihelyezett hitelek összege meghaladta a 31 milliárd forintot.     Az ünnepségen jelenlévő Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a válság harmadik évében kevés forrás áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére.

Szerinte, ez is jelzi, hogy nem hiábavaló a munkájuk, és egyben jelzés a kormány felé, hogy hasonló kezdeményezésekre szükség van.

Fejér megyéről szólva kiemelte, vidéki viszonylatban Székesfehérvár és környéke kiemelkedő a hitelkihelyezések alapján. Úgy vélekedett, hogy az itteni vállalkozások kreatívok, innovatívak, munkájuk során bátran folyamodtak a Széchenyi-kártya nyújtotta lehetőségekhez.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Takaréklángon pislákol az országos tüntetés

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.