Közélet

Ököllel ütötte meg a gyorshajtó nőt

A férfi szerint az autó túl gyorsan hajtott az utcában. A sofőr azt állítja, még a megengedett sebességgel sem haladt.

Kedden kora este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Székesfehérvár-Kisfaludon, a Vörösmarty utcában megütöttek egy nőt. Kiderült, hogy az utcában lakó férfi a az úttest mellett játszó gyerekekre vigyázott, miközben egy autó – véleménye szerint – túl gyorsan hajtott el mellettük. Előbb a kezével intett, hogy lassítson, majd miután a sofőr nem lépett a fékre, a kocsihoz vágta a kezében lévő orgonacsokrot.

Egy órával később a nő visszatért, vita alakult ki közöttük. Mivel mindketten hevesen védték igazukat, a szócsata erőszakba torkollott: a férfi előbb a pólójánál fogva megrángatta, majd többször meg is fenyegette a nőt. Végül ököllel arcon vágta úgy, hogy az ajka felrepedt.

A sofőr szerint még a megengedett legnagyobb sebességgel sem haladt az utcában, amikor a férfi hirtelen a kocsi mellé lépett, és valamit az autójuknak dobott. Vallomása szerint az utcában nem volt senki. A 37 éves férfi ellen garázdaság miatt indult eljárás, szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik