Vonzó lehet a romániai egyetemeken fizetendő hatszáz és ezer euró közötti éves tandíj a magyarországi diákoknak - állapítja meg a Krónika című napilap.
A romániai Kovásza, Hargita és Vrancea megye közösen vesz részt egy uniós projektben, melynek célja a térségben élő barnamedvék védelmezése – írja az erdélyi Krónika.
Traian Basescu román államfő Mihai Razvan Ungureanut, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjét bízta meg kormányalakítással, miután Emil Boc miniszterelnök a gazdaságpolitikáját ért tömeges tiltakozások miatt lemondott.
Drasztikusan, közel 200 ezer fővel kevesebb magyar él Romániában, mint 10 éve. Főleg a szórványban vannak gondok, de Kolozsváron is alig hallani magyar szót.
Dán fogyatékos fiatalok építettek játszótereket Erdélyben egy olyan együttműködés keretében, amelyben fogyatékkal élő Maros megyei árva gyermekek támogatását vállalta fel 35 ezer észak-dániai szakszervezeti tag.
A román legfelső bíróság a volt román miniszterelnököt bűnösnek találta abban a korrupciós perben, amely a politikus 2004-es választási kampányának finanszírozásáról szólt.
Valószínűleg ismét csalatkoznia kell a gyors schengeni csatlakozásban reménykedő Romániának és Bulgáriának: az EU-bizottság kedvezőtlen jelentése szerint.
A román miniszterelnök azért váltotta le külügyminiszterét, mert az „ostoba csőcseléknek” nevezte egy blogbejegyzésben a bukaresti tüntetőket – írja az erdélyi Krónika.
Leváltotta tisztségéből Teodor Baconschi román külügyminisztert Emil Boc román miniszterelnök, aki azt rótta fel a volt tárcavezetőnek, hogy elfogadhatatlan módon bírálta az utcán tüntető embereket.
Több ezer ember tüntetett csütörtökön Bukarestben az ellenzéki pártok által szervezett utcai megmozduláson, amely eddig a legnagyobb volt az egy hete tartó tiltakozó akciók közül.
Súlyos összecsapások voltak vasárnap este Bukarestben az egészségügyi rendszer tervezett privatizálása miatt a Traian Basescu államfő ellen tüntetők és a rendfenntartó erők között.