red bull

A Red Bull Air Race GmbH ügyvezető-igazgatója, Bernd Loidl csalódottságának adott hangot a budapesti futam versenynaptárból való törlése miatt, amely döntést mindössze egy héttel a portugál verseny elmaradásának bejelentése után kellett meghozni. A portugál futamot a házigazda városok közti megállapodás késlekedése miatt mondták le a szervezők. Bernd Loidl ugyanakkor hozzátette, hogy reméli, 2011-ben Budapest ismét [...]
2010. 07. 13. 15:08
Bár a futamot követően a Red Bull főnöke, Helmut Marko egyértelműen Sebastian Vettel mellett állt ki Mark Webberrel szemben a balesetben végződött előzési kísérletet követően, úgy tűnik, mostanra az osztrák is változtatott az álláspontján. A csapatfőnök a tegnap kiadott közleményben újra leszögezte, hogy a balesetért mindkét versenyző egyaránt felelős volt, kitért Vettel mutogatására is, és [...]
2010. 06. 02. 10:33
Gyakorlatilag biztossá vált, hogy a Red Bull 2011-re nem cserél pilótát, Sebastian Vettel mellett újra Mark Webber versenyez majd, ezzel pedig Kimi Räikkönen F1-be való visszatérésének útja is lezárul. “Nem gondoltunk Räikkönenre. Kimi elkötelezte magát a ralizás mellet és szerintem jól is érzi ott magát. Elégedettek vagyunk Mark munkájával, miért is cserélnénk?” – nyilatkozott elég [...]
2010. 05. 28. 10:40
Bár Sebastian Vettel a Red Bull utánpótlásprogramjának – és a BMW jóindulatának – köszönhetően jutott el a Forma-1-ig, már első idénye után felmerült a neve a Ferrari leendő pilótájaként. Az ifjú német azt mondja, jelenleg jó helyen van a Red Bullnál, de azt sem tagadta soha, hogy szívesen szerződne majd Maranellóba. “Nagyon jól érzem magam [...]
2010. 05. 17. 17:52
A Spanyol Nagydíjjal visszatért Európába a Forma-1-es mezőny, a csapatok hagyományosan Barcelonában szokták először megmutatni a kontinens szurkolóinak fényűző motorhome-jaikat. Idén a versenynaptár sajátossága, hogy egy héttel a Spanyol után következik a Monacói Nagydíj, ez pedig néhány csapatot átmenetileg ideiglenes otthonba kényszerít. Az egyhetes szünet túl rövid ahhoz, hogy szétszereljék, átfuvarozzák Európán és újra összerakják [...]
2010. 05. 07. 11:15
Sebastian Vettel hiába indult kétszer az első rajtkockából, a Forma-1-es szezon eddigi két versenyén összesen egy negyedik helyet tudott szerezni, ez pedig sokba kerülhet a Red Bullnak Niki Lauda szerint. A korábbi háromszoros világbajnok osztrák véleménye az, hogy az istálló ezzel a végső győzelemmel kapcsolatos reményeinek is búcsút mondhat. Hasonló, de némileg enyhébb kritikát fogalmaz [...]
2010. 04. 01. 16:17
Olvasói sztorik