Forma-1

Vettel a világbajnok

A Red Bull pilótája megnyerte a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat és a világbajnoki címet is bezsebelte.

A rajtnál Sebastian Vettel megőrizte pozícióját, míg Fernando Alonsót beelőzte Jenson Button, így a spanyol a negyedik helyre csúszott vissza.

Michael Schumacher pördült meg az első körben az egyik kanyarban, Liuzzi már nem tudta kikerülni a németet és a kocsija tetejére állt, nem sokon múlt, hogy a Mercedes pilótájának nem lett baja – bejött a biztonsági autó.

Kisvártatva Mark Webber és Fernando Alonso ment ki a bokszba, ez pedig meg is pecsételte a későbbi versenyüket, ugyanis a Ferrari beragadt Vitalij Petrov mögé, az ausztrál pedig riválisa mögött autózott, de nem tudtak mit kezdeni a Renault-val.

A versenytáv felénél Sebastian Vettel is kerékcserére ment, és mivel a csapata remekül iparkodott, Lewis Hamilton elé tudott visszajönni, majd miután Jenson Button is kiállt előle, zavartalanul száguldott az élen élete első világbajnoki címe felé.

A folytatásban már nem változott a sorrend, Sebastian Vettel így a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb világbajnoka lett.

A futam végeredménye:
1. Vettel Red Bull-Renault 1h39m36.837s
2. Hamilton McLaren-Mercedes + 10.1s
3. Button McLaren-Mercedes + 11.0s
4. Rosberg Mercedes + 30.7s
5. Kubica Renault + 39.0s
6. Petrov Renault + 43.5s
7. Alonso Ferrari + 43.7s
8. Webber Red Bull-Renault + 44.2s
9. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 50.2s
10. Massa Ferrari + 50.8s
11. Heidfeld Sauber-Ferrari + 51.5s
12. Barrichello Williams-Cosworth + 57.6s
13. Sutil Force India-Mercedes + 58.3s
14. Kobayashi Sauber-Ferrari + 59.5s
15. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 1m03.1s
16. Hulkenberg Williams-Cosworth + 1m04.7s
17. Kovalainen Lotus-Cosworth + 1 lap
18. Di Grassi Virgin-Cosworth + 2 kör
19. Senna HRT-Cosworth + 2 kör
20. Klien HRT-Cosworth + 2 kör
21. Trulli Lotus-Cosworth + 4 kör

Ajánlott videó

Olvasói sztorik