Az új tulajdonos Andy Vajna és a Rádió 1 közvetlen közeléből érkezett. A változás miatt egy velencei kereskedelmi rádiós frekvencia is Vajna Rádió 1 hálózatához kerülhet.
A Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese szerint nem igaz, hogy tárgyalna Simicskáékkal a Lánchíd Rádió vidéki frekvenciáinak átvételéről. A Lánchíd Rádió egyébként nem teljesen néma.
Radetzky András, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének elnöke szerint magyar családok megélhetését veszélyezteti a Médiatanács pályázatai körüli helyzet.
Indoklás nélkül, azonnali hatállyal, kártérítést is kockáztatva rúgott fel egy év végéig szóló szerződést a Pannon Lapok Társasága a Fejér megyei iparkamarával: a magyarázatot a rendszer kedvenc oligarchái környékén kereshetjük.
A bíróság szerint a Médiatanács kifejezetten súlyos törvénysértéseket követett el. Emiatt elbukja a kormánybiztos, illetve szövetségese a velencei rádiós frekvenciát.
Tisztújítást tartott a Helyi Rádiók Országos Egyesülete. A Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét választották elnöknek, és új elnökségi tagokról is döntés született.