Belföld

Beleköpött Vajna levesébe, Mészáros lapjánál megleckéztették

Indoklás nélkül, azonnali hatállyal, kártérítést is kockáztatva rúgott fel egy év végéig szóló szerződést a Pannon Lapok Társasága a Fejér megyei iparkamarával: a magyarázatot a rendszer kedvenc oligarchái környékén kereshetjük.

Mi vesz rá egy céget arra, hogy kidobjon az ablakon pár millió forintot csak úgy, miközben ezzel még a kártérítést is kockáztatja? Bő két hete nem nagyon lehetett érteni, miért mondta fel azonnali hatállyal és indoklás nélkül a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks által megvett Pannon Lapok Társasága (PLT) a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával év végéig szóló, havi szinten sok százezer forintot jelentő szerződését egy kamarai kiadvány megjelentetéséről, ám azóta közelebb kerültünk a lehetséges magyarázathoz, amelyben csak Andy Vajna és Mészáros Lőrinc árnyéka tűnik fel, a főszerepben a nekik való megfelelési kényszer van.

A kamara elnöke Radetzky Jenő, a fiával közös egyik családi cég pedig a Fehérvár Rádió Műsorszolgáltató Kft. (A múlt tavasz óta fia, Radetzky András a vállalkozás egyszemélyi tulajdonosa.) Ez a cég ment perre egy rádiófrekvencia-pályázat ügyében.

  • A Velencei-tó és környékének vételkörzetében durván tíz éve használaton kívüli frekvenciát (Velence Meleg-hegy 90,4 MHz) meghirdette a médiahatóság, a pályázaton indult a sok éves rádiós múlttal rendelkező, Székesfehérváron műsort szolgáltató Fehérvár Rádió Kft. is.
  • Ezen a pályázaton azonban alulmaradt egy olyan céggel szemben, amelyik szövetkezni akart Andy Vajna filmügyi kormánybiztos rádiós vállalkozásával. A frekvenciát Belénessy Csaba cégének, a B&T Kft.-nek ítélte oda nyár elején a Médiatanács, Belénessyék már a pályázatukban kifejtették, hogy hálózatba kívánnak kapcsolódni Vajna budapesti központú Rádió 1 hálózatával.
  • A Fehérvár Rádió Kft. azonban nem hagyta annyiban a dolgot, megtámadta a médiahatóság döntését, és a bíróság a minap igazat is adott Radetzkyéknek.

Beszélgetőtársaink között vannak, akik szerint szerepet játszhatott az Andy Vajna terjeszkedését megállító pereskedés a kamarai kiadvány kiebrudalásában. Radetzky Jenő sem zárja ki ezt, de szerinte nem a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworksnek a döntése lehetett a kamarával kötött, év végéig szóló szerződés azonnali felmondása.

Radetzky meggyőződése, hogy inkább a PLT ügyvezetőjének, Kázmér Juditnak a megfelelési kényszere szülhette a szerződés felrúgását.

A kamarának címzett, indoklást nélkülöző levelet amúgy is Kázmér írta alá, de hiába ismeri jól egymást Kázmér és Radetzky, a PLT ügyvezető igazgatója nem hívta fel a kamarai elnököt, hogy magyarázatot adjon a lépésre.

Kázmér Judit. Fotó: MTI/Kovács Attila

A teljes képhez nem árt tudni, azzal, hogy a Mediaworks október végén összeolvadt a PLT-vel, Kázmér pozíciója is veszélybe kerülhet. Ő a három megyei és egy városi lapot megjelentető PLT első embere, de egy nagyobb cégbe való beolvadás egészen új helyzetet teremthet. (Természetesen szerettük volna meghallgatni Kázmér Judit, a PLT és a Mediaworks véleményét arról, hogy van-e kapcsolat a két eset között, és arról is, ki döntött a kamarai lappal való együttműködés megszakításáról, az esetleges kártérítés miatti felelősséget ki viseli, kérdéseinkre azonban nem érkezett válasz.)

A kamara most méri fel, mekkora kára származott abból, hogy nem jelenhetett meg a kiadványuk a Fejér Megyei Hírlapban, azt már közölték a PLT-vel, hogy az esetleges káruk megtérítésére igényt tartanak. A kamara azért is tartja érthetetlennek a havi mellékletnek a beszüntetését, mert tavaly épp arról tájékoztatta őket a lap akkori vezetője (akit pár hónapja elbocsátottak), hogy a mellékletek közül ezt kedvelik leginkább az újságolvasók. Abban azonban biztos Radetzky, hogy a kiadványuk nem hal el, kiadják novemberben (az októberi számot a kamara holnapján tette közzé), és megtalálják a módját annak, hogy jövőre is megjelenjen.

Ugyanakkor van, aki szerint a pereskedés, ha közre is játszott a kamarai lappal kötött szerződés felrúgásában, az csak egy – nagy – csepp lehetett a pohárban.

A kamara Radetzky vezetésével nem volt szervilis, a kormányzati gazdaságpolitikával szemben is fogalmazott meg kritikát és ennek teret adtak a kamarai lapban is. Azt is elismeri Radetzky, hogy a székesfehérvári városvezetést is bírálta néhány intézkedése – például az építményadó emelése – miatt, de ez a cégek érdekképviseletét ellátó szervezet vezetőjeként szerinte a kötelessége volt.

Kiemelt képünkön Radetzky Jenő. Fotó: MTI/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik