paks
Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. által az idei médiatervezési és médiavásárlási feladatokra kiírt, hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzést az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte.
2014. 04. 16. 16:41
Az LMP pert indít az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. ellen, hogy megkaphassa az atomerőmű bővítésének ütemterveit.
2014. 04. 16. 11:53
A párt szerint a kormánynak fogalma sincs, miről tárgyal, és kivel akar megállapodni Paksról.
2014. 04. 15. 11:49
Nonprofit közműszolgáltatót hoz létre a kormány, amihez a törvényi keretet az év végéig megteremtik - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter.
2014. 04. 08. 14:26
A paksi bővítés ellen tiltakozó molinót lógatott le a Lánchídról péntek reggel az Együtt-PM több aktivistája, valamint Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke és Tordai Bence, a párt elnökségi tagja.
2014. 04. 04. 09:37
„Mi volt a szerepe Kocsis Istvánnak az atompaktum előkészítésében?” – kérdezte a Párbeszéd Magyarországért politikusa. Némethné válaszolt.
2014. 04. 02. 13:29
Azt szeretnék, hogy hozzák nyilvánosságra a bővítésről szóló hitelszerződés pontos magyar fordítását, és legyen nyilvános, hogy magyar részről ki írta alá a megállapodást.
2014. 04. 02. 12:29
Az állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodás 10 milliárd euróról szól.
2014. 04. 01. 10:22
"Vízlépcső nélkül és duzzasztás nélkül nincsen paksi bővítés. A kormánynak számot kell adnia arról, hogy mire készül a Dunával" - jelentette ki Szél Bernadett, az LMP társelnöke Tatabányán.
2014. 03. 29. 12:33
Pintér Sándor cáfolta, hogy az utóbbi hetekben rendkívüli haláleset történt volna az atomerőműben.
2014. 03. 27. 17:07
Az alapszakasz első és második helyezettje találkozott Pakson, ezúttal már a középszakaszban. Elég siralmasan indult a meccs és az utolsó félidőig elúszni látszott az Alba részéről, de aztán jött a hosszabbítás...
2014. 03. 27. 08:03
Az amerikai képviselőház elnöke szorgalmazza, hogy mielőbb engedélyezzék a közép- és kelet-európai szövetségeseik irányába az amerikai gáz exportját.
2014. 03. 26. 06:30
Az ellenzéki politikus a falnak vágtató viccbeli lóhoz hasonlította a magyar kormányfőt
2014. 03. 25. 14:53
Nem merült fel az orosz részvétel felfüggesztése az atomerőmű-bővítésben - mondta a magyar miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az uniós csúcs második napján.
2014. 03. 21. 10:09
Ismét eljöttek a lengyelek meghallgatni Orbán Viktor március 15-ei beszédét. A lengyelek rajonganak a magyar miniszterelnökért és kifejezetten örülnének, ha nekik is jutna egy ilyen államférfi.
2014. 03. 15. 16:13
A kormány a parlament elé fogja terjeszteni az új paksi blokkok építésével kapcsolatos orosz-magyar hitelmegállapodást - jelentette ki Lázár János pénteken Szegeden.
2014. 03. 15. 10:09
A magyar kormány csak annyit árult el, ez az évszázad üzlete. Ami úgy tűnik igaz is, csak az oroszokra érvényes.
2014. 03. 14. 21:08
Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint Magyarország rosszul jár, Moszkva viszont örülhet.
2014. 03. 14. 12:16
Nagyjából unokáink is nyögni fogják a tízmilliárd eurós kölcsönt, amit az oroszoktól kapunk.
2014. 03. 14. 12:06
Az LMP véleménye szerint az orosz kormány által jóváhagyott, a paksi bővítéshez kapcsolódó 10 milliárd eurós kölcsön feltételei hátrányosak Magyarország számára - írta közleményében Szél Bernadett.
2014. 03. 13. 17:39
Az LMP társelnöke útra kelt, hogy rárúgja az ajtót azokra, akik fontos adatokat rejtegetnek a közvélemény elől. Facebook-oldalán „percrőlpercrézi” az eseményeket.
2014. 03. 13. 14:44
Medvegyev miniszterelnök aláírta a 10 milliárd eurós hitel elkülönítését.
2014. 03. 13. 10:50

