Foci

Elrontotta Garami születésnapját a Paks

Az OTP Bank Liga 3. fordulójának nyitómeccsén 3-0-ra győzött hazai pályán a Paks az MTK ellen.

Két százszázalékos együttes mérkőzött meg egymással pénteken, a Paks és az MTK egyaránt megnyerték első két bajnokijukat ebben a szezonban.

Nem mondhatni, hogy unalmasan indult az összecsapás, hisz már a harmadik percben megszületett az első gól. Egy szélről jövő beadás szállt el mindenki feje fölött, a hosszún érkező Bartha pedig a rövid alsóba bombázott. 1-0.

A folytatásban a házigazda játszott mezőnyfölényben, Hegedűsnek többször is védenie kellett, de a szünetig nem változott az eredmény.

A fordulást követően valamivel aktívabban játszott az MTK, de egy óra játék elteltével mégis a Paks talált be újra. Eppel jó 35 méterről tűzte kapura a labdát, ami védhetetlenül zúgott be a hálóba.

Fotó: MTI

A hajrában már nem volt nagy az iram, a vendéglátók azonban “találtak” még egy gólt: egy parádés Kulcsár-Könyves összjáték végén előbbi lőtt a léc alá, ezzel beállítva a végeredményt.

A holnap 75. születésnapját ünneplő Garami József, az MTK vezetőedzője nem lehet tehát teljesen boldog, hiszen az ő együttese vesztette el veretlenségét az este folyamán.

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Paks-MTK 3-0 (1-0)
Paks, 1500 néző, v.: Solymosi
   
MVM-Paks: 
Molnár P. – Heffler T., Kovács G., Gévay, Báló – Könyves, Bertus, Kecskés (Fiola, 80.), Bartha, Tamási (Kiss T., 85.) – Eppel (Kulcsár D., 73.)

MTK Budapest: Hegedüs L. – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Poór – Vass Á., Pölöskei Zs., Bese (Frank, a szünetben) – Kanta J., Hrepka (Thian, 71.), Horváth Zs.

gólszerzők: Bartha (3.), Eppel (58.), Könyves (85.)

sárga lap: Frank (68.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik