Belföld

Óriási csapata lesz a kormány paksi emberének

Az atomerőmű frissen kinevezett kormánybiztosa munkáját negyvenfős titkárság segíti majd – írja a Népszava.

Az atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztossá frissen kinevezett Aszódi Attila egyetemi tanár a Népszavának elmondta, hogy a csapatában a jogászoktól a műszaki szakemberig számos szakma képviselteti majd magát. A kormánybiztos úgy látja, az első időben fő feladata a paksi erőmű-beruházással kapcsolatos szerződések megkötésének a felügyelete lesz – derül ki a Népszava cikkéből.

A kormányhatározat szerint a kormánybiztos a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásával összefüggő számos komplex feladatot ellát majd. Ezek körébe tartozik különösen a tervezéshez és megépítéshez szükséges minden kiinduló adat, az elkészítendő tervdokumentáció, a megvalósítás ütemezése, valamint a minőségbiztosítási programok szakmai irányítása, és az ezzel összefüggő hatástanulmányok elkészítésében való részvétel és szakmai irányítás.

Aszódi Attila egyetemi tanár eddig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatójaként dolgozott. Az Európai Bizottság szakértőjeként – a fukusimai balesetet követően – részt vett az európai atomerőművek célzott biztonsági felülvizsgálatában, az úgynevezett stressztesztekben.

A határozat külön is kiemeli a kormánybiztos feladatai közül a következőket: biztosítja a Magyarország és Oroszország közötti megállapodás értelmében kötendő, az erőmű blokkjainak tervezési, beszerzési és kivitelezési szerződés tárgyalásakor a szakmai irányítást és a koordinációt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik