Még Navracsics Tibor nyújtotta be közigazgatási és igazságügyi miniszterként, 2014 márciusában. Az MNB-ről szóló törvény módosítása egy nap alatt átment, amikor 250 milliárd forintot dugtak el előlünk.
Nem a vitanap lesz az egyetlen fontos momentum ma a parlamentben: szavazhatnak arról is, elsunnyoghatja-e a Magyar Posta és az MNB az adatszolgáltatást.
Benyújtottak egy módosítót. A kormánypárti Bánki Erik szerint jogtechnikai pontosításról van szó, amely az eredeti javaslat céljának megfelelően egyértelműsíti a jogalkotói szándékot.
Felszólal a parlament tavaszi ülésszakán, majd a V4-ekkel találkozik. Módosul a postatörvény. Az előterjesztés a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint nem felel meg az alkotmányos követelményeknek.
Az egyházi törvény átírása sem kapta meg a szükséges kétharmados voksmennyiséget, de a falusi polgármesterek béremelése se ment át. Most hiányzik az elbukott veszprémi és tapolcai mandátum.
Az Országgyűlés szerint az Európai Unió Tanácsa a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvótákon alapuló elosztásáról szóló határozatát úgy fogadta el, hogy figyelmen kívül hagyta a szubszidiaritás elvét.
Az Országgyűlés döntése értelmében az NMHH 32,3 milliárdhoz jut majd, míg a Médiatanács 481 millió forinthoz 2016-ban. Az MTVA 77,7 milliárd forintot kap jövőre, és az állam a 47 milliárd forint adósságát is átvállalja.