oltalom karitatív egyesület
Utolsó felszólalóként Iványi Gábor következett a színpadon, aki elmondta, hogy a napokban az ukrajnai bucsai mészárlás helyszínére két és fél mikrobusznyi adományt vittek.
Igazságosság nélkül mi mások az államok, mint nagy rablóbandák
Mácsai Pál és Bíró Kriszta színészek és Bagi Andrea gazdasági igazgató a társulatuk képviseletében kísérték fel a színpadra Pogány Judit színművésznőt, aki Orbán Ottó A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról című versét szavalta el.
A színpadra következőként Haraszti Miklós író, filozófus és volt parlamenti képviselő lépett fel.
Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színművész lépett a színpadra, aki Bibó István A szabadságszerető ember politikai Tízparancsolata című írását olvasta fel.
Trombitaszóval köszöntötte a rendőröket.
A meghirdetett kezdési időpontra szellősen, de megtelt a Dankó utca, néhány százan várják a beszédeket.
Demonstrációt szervezett kedd estére Iványi Gábor mellett a Politikai Üldözöttekért Alapítvány. Kövesse velünk élőben az eseményt!
A Központi Nyomozó Főügyészség november 6-án megerősítette lapunknak, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt Iványi Gáborra és több ellenzéki politikusra is.
Iványi Gábor november 3-án lapunktól értesült arról, hogy hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat ellene.
November 3-án számoltunk be róla, hogy a nyomozó ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, Gurmai Zita országgyűlési képviselő, Donáth Anna volt európai parlamenti képviselő, Szél Bernadett és Herényi Károly volt országgyűlési képviselő és két társuk ellen.
Fáklyás tüntetést szervez Iványi Gábor mellett a Politikai Üldözöttekért Alapítvány.
A fővárosi kormányhivatal arról értesítette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, hogy – különböző hiányosságok miatt – 60 napon belül bezárhatják az egyház Dankó utcai hajléktalanellátó intézményeit. Iványi Gábor szerint vallásüldözést folytatnak ellenük. A hivatal ugyanakkor azt közölte: nem bezárni akarják a hajléktalanszállót, hanem „elérni, hogy végre méltó ellátást kapjanak a hajléktalanok.”
A nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványt sokan az Oltalom Karitatív Egyesületnek ajánlották fel.
A kormánynak nem adná vissza, így hát inkább elárverezi.
„Ez körülbelül olyan, mintha valakinek leamputálják a lábát, és akkor utána azt mondják, hogy nyugodtan elindulhat a 100 méteres futáson" – mondta a hatalom által vegzált lelkész.
A büntetőeljárást így lehetne lefolytatni velük szemben.
A tárca szerint tud mit csinálni a MET vezetője.
Orbán Viktornak és Novák Katalinnak is írt levelet.
Már csak a magánszemélyek, cégek, és civil szervezetek segítségére számíthatnak.
A rádióhoz Molnár Áron is csatlakozott.
Elismételte, „az egész vegzatúra az ő ellehetetlenítésüket szolgálja.”
Videó
Az adóhatóság razziája után ellenzéki politikusok szerveztek támogató tüntetést az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője mellett.
Az adóhivatal szerint nem fizették be a dolgozók utáni járulékot.