nemzetgazdasági minisztérium
A híradós lapunknak azt mondta: nem kapott támogatást, hitelt igényelt, amit végül nem is vett fel, és fogalma sincs arról, miért sorolták a háborús krízisalap támogatottjai közé. A minisztériumok hallgatnak.
Gerlaki Bence személyében.
Januárban már a 61 milliárdért felújított várbeli épületben tartanak állománygyűlést. A Széchenyi téri épületből kivonul az állam.
Az NGM szerint a fogyasztás is helyreállt.
Nem tud fizetni a Liberty, a kormány nagyon kemény választ adott.
A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására vonatkozik.
38.400-ról 150 ezer forintra.
Jövőre kezdi meg a munkát.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél rendelte el az ellenőrzést tisztességtelen szerződési feltételeket miatt.
A tárca szerint a kormánynak köszönhetően a „repülőtéri káosz” megszűnt, de jogos elégedetlenség még mindig van.
Jön a Nemzeti Kereskedelmi Hivatal.
A kormány várakozásai szerint az amerikai elnökválasztás után ősszel már nem háborús, hanem békeköltségvetést tud majd az Országgyűlés elé terjeszteni.
Azt írják, teljesült a kormány elvárása.
Nem ők az elsők, akiket a nemzetgazdasági miniszter a szőnyeg szélére állított rövid időn belül.
Grád Ottó a Dellában azt mondja: a tisztán piaci folyamatok alapján nem várható az üzemanyagok jelentős drágulása az előttünk álló hetekben, de egyes geopolitikai kockázatok elindíthatják az olaj jegyzésárának emelkedését.
Hétfőtől kivezetik az intézkedést, mert a kormány „leszorította az inflációt”.
Perre vitték az ügyet, az első fokú ítélet alapján a minisztériumnak közel ötmilliós kártérítést kell fizetnie.
Berendelte magához az ágazati szereplőket a nemzetgazdasági miniszter.
A nemzetgazdasági tárca szerint a Spar csak vádaskodik, miközben a versenytársaihoz képest magasabb költségszerkezettel rendelkezik, és az árversenyben is alulmarad.
A Nagy Márton vezette tárca szerint elsőként három, egymással összefüggő területen szükséges előrelépni.
Újra lesz Nemzetgazdasági Minisztériuma a kormánynak, csakhogy nem Varga vezeti.
Nyolc évvel azután, hogy bedőlt a bankja, bíróság elé állt az egykor Simicska Lajos embereként számon tartott Töröcskei István, akire súlyos fegyházbüntetést kért az ügyészség. Mészáros Lőrinc ügyvédje bizonyítottság hiányában maradt ki a vádiratból.
Az állam tanárokat toborzott, hogy EU-s pénzből készítsék fel a hátrányos helyzetű tanulókat a középiskolai felvételire. A munkát elvégző tanárok és diákok azonban nem kapták meg a jussukat. 1500 tanár és tízezernél több diák járt pórul. Egy tanító évekig pereskedett, és végül nyert.
Pedig az ügyészség kéttucatnyi embert gyanúsított meg a volt államtitkár által kötött szerződések miatt, amelyek révén roma képviselők havi 300 ezer forint feletti díjazást kaptak. A nagyköveti poszt várományosa, Odrobina László most spanyolul tanul.