MSZP

Egyik augusztusban kutatást végző cég eredményei alapján sem történt érdemi változás a nyár utolsó hónapjában a megkérdezett emberek pártpreferenciáit illetően - tájékoztatta a Nézőpont Intézet csütörtökön az MTI-t.
2013. 09. 05. 15:45
Mesterházy Attila (mesterházy attila)
Pápán, a nyárbúcsúztató szocialista családi napon az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet, hogy a Pápai Hús Kft. komoly gondban van, a kormány mégsem tett komoly lépéseket azért, hogy megmentse az itteni munkahelyeket, ugyanakkor a másik megyében, a Dunaferr esetében vételi ajánlatot tett a cégre. A szocialisták azt követelik a kormánytól, tegyen határozott lépéseket azért, hogy [...]
2013. 08. 25. 20:05
Bajnai és Botka Szegeden (Bajnai és Botka Szegeden)
Két hét múlva hivatalosan is nyilvánosságra hozza az MSZP és az Együtt-PM, közösen, vagy külön állítanak jelölteket. Addig is Botka László, a szocialisták válaszmányának elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője azt demonstrálta Szegeden, hogy mindenképpen lesz ellenzéki összefogás.
2013. 08. 18. 14:34
hirado(960x640)(1).jpg (híradó, operatőr, )
A kormány gazdaságpolitikai intézkedései, az erőszakos bűncselekmények, valamint a kormány és az MSZP ellentétei szerepeltek leggyakrabban a hírekben az elmúlt hónapban.
2013. 08. 14. 15:20
Olvasói sztorik