Belföld

Összeállt a nagy anti-Mesterházy MSZP-tengely

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője és volt alelnöke Facebookon jelentette be, hogy az elnökhelyettesi posztért indul az MSZP jövő heti tisztújító kongresszusán.

Erre a mondatra valószínűleg kevesen kapták fel a fejüket, pedig fontos dolog olvasható ki belőle. Ugyanis Ujhelyi korábban a választmányi elnöki tisztséget ambicionálta, amiért Kunhalmi Ágnes, volt budapesti szoci elnök is ringbe száll.

Elfogadtam Tóth Bertalan felkérését, hogy a számos jelölés közül az elnökhelyettesi pályázatot adjam be, az európai politikánkért felelve. Így Kunhalmi Ági a velünk való szövetségben vállalhatja a választmány vezetését. Mindenki a fedélzetre!

– írta kapitányos lendülettel Szanyi „Kapitány” Tibor brüsszeli frakciótársa.

Tehát az MSZP-elnöki posztra pályázó Tóth Bertalan, Ujhelyi és Kunhalmi szövetségre léptek, amivel a másik esélyes elnökaspiránsnak, volt elnöknek, miniszterelnök-jelöltnek, Mesterházy Attilának tennének keresztbe.

Ujhelyi posztjából az is kiderül, hogy két további országosan ismert politikus is a szövetségük tagja: Harangozó Tamás és Komjáthi Imre.

Kiemelt kép: Ujhelyi István/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik