Belföld
Fotó: Bielik István / 24.hu

Hiller: Nem halálos csapás az áprilisi választás eredménye

24.hu
24.hu

2018. 05. 26. 18:48

Tragikus vereség, de nem halálos csapás az MSZP-nek, a baloldalnak az áprilisi országgyűlési választás eredménye

– mondta az MSZP választmányának elnöke a testület szombati ülése után az MTI-nek. Hozzátette, folytatják a munkát, 650 ezer magyar ember érdekét képviselik és tovább kívánják bővíteni a szavazóik számát.

Hiller István közölte azt is, jelenleg öten aspirálnak a szocialista elnökjelöltségére, ő viszont nem indul újra a választmányi elnöki posztért. Az MSZP választmányának elnöke közölte, a továbblépés lehetőségét a vitában a többség főleg a vidéki, elsősorban a kis- és közepes városi szervezetek újraépítésében látta.

A többség szerint először meg kell erősíteni az MSZP-t, ha ez sikeres lesz, akkor érdemes a szövetségkötéssel foglalkozni

– összegezte Hiller István, aki elmondta azt is, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség fenntartását a döntő többség támogatta. Beszámolt arról is, hogy azok, akik az MSZP elnökjelöltségére pályáznak, június elején vidéken négy helyszínen – Győrben, Pécsett, Kecskeméten, Nyíregyházán – , majd Budapesten ismertetik a programjukat.

Jelenleg Bródy Gábor, az MSZP választmányának tagja, Kunhalmi Ágnes volt budapesti pártelnök, Mesterházy Attila volt pártelnök, Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő és Tóth Bertalan frakcióvezető tervezi, hogy indul a június 17-i tisztújító kongresszuson az elnökségért.

Hiller István döntését azzal indokolta, két éve programalapú munka tervével pályázott a választmányi elnöki posztra, két színvonalas, karakteres baloldali programot alkottak, de a választási kampányban ezekről alig volt szó. Tudomásul kellett vennie, hogy ezeknek a programoknak a valós hozzáadott értéke a választási kampányban csekély volt – tette hozzá.

Kitért arra is, Tóth Bertalan javaslatára úgy döntöttek, hogy a helyi szervezetekre bízzák a legmegfelelőbb jelölt kiválasztását, a legjobb együttműködés kialakítását a következő időközi polgármester- vagy önkormányzati képviselő-választásokon.

Arra a kérdésre, volt-e szó a választmány ülésén arról, hogy Molnár Gyula lemondott pártelnök az elnökség tudtán kívül egy pénzügyi támogatást is tartalmazó megállapodást írt alá, Hiller István közölte, olyan vélemények hangzottak el, hogy ez politikai felelősség kérdésébe tartozó ügy volt, és azzal, hogy Molnár Gyula lemondott az elnöki posztról, vállalta a politikai felelősséget.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.