Közélet

Közülük kerülhet ki az MSZP új elnöke

Az MSZP tisztújítását előkészítő jelölőbizottság hétfőn és kedden ülésezik, ekkorra dől el, kik lesznek az ellenzéki párt elnökjelöltjei a június 17-i tisztújító kongresszuson - közölte a testület vezetője csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Szabó Vilmos azt mondta, jelenleg öten,

  • Bródy Gábor,
  • Kunhalmi Ágnes,
  • Mesterházy Attila,
  • Szanyi Tibor
  • és Tóth Bertalan

aspirálnak a pártelnöki posztra.

Hozzátette, a pártelnökségre pályázóknak össze kell gyűjteniük 1500 párttag támogató aláírását és politikai programjukat tartalmazó pályázatot is be kell nyújtaniuk, valamint meghallgatja őket a jelölőbizottság.

A bizottság tesz javaslatot a kongresszusnak arra, hány tagja legyen az országos elnökségnek (tizenegy-tizenöt fő lehet), hány elnökhelyettest, alelnököt válasszanak.

Javaslatuk kialakításához a megyei szervezetek és a pártelnökjelöltek véleményét is figyelembe veszik – jelezte.

Az MSZP jövő vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. A párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól.A kongresszus – a párt legfelső döntéshozó szerve – választja meg az elnökség tagjain kívül az MSZP választmányának elnökét, az országos etikai és egyeztető bizottság elnökét, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökét és tagjait, valamint az etikai és fegyelmi ügyek tanácsa elnökét és tagjait.

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik