Oszmán bég apró állama viharos gyorsasággal növekedett, még az sem törte meg, hogy egy komoly katonai vereség után feldarabolták, felosztották. Mi volt a sikerük titka?
II. Lajos 1521-ben meg sem próbálta felmenteni Nándorfehérvárt a török ostrom alól, elvesztésével a végvárvonal összeomlott, Magyarország életveszélybe került.
II. Ulászló halála után az országnagyok tették a dolgukat: irányították az országot, és védték a déli végeket, miközben Magyarország léte azon múlt, meddig tudja elkerülni a szultáni sereg támadását.
Meghalt Mátyás, oda lett nemcsak az igazság, hanem az ország is – visszhangzik magyar fejekben a dogma, holott történészeink álláspontja már jó ideje egészen más a Jagelló-kort illetően.
Mátyás király nem kereste a konfliktust az oszmánokkal, apjával ellentétben nem a török elleni harc megszállottja volt, hanem reálpolitikus, érzékeny diplomata, vérbeli középkori uralkodó.
A magyar katonaság minden ellenséges portyát megtorolt, Zsigmond király pedig nemzetközi összefogáson dolgozott, miközben elkezdte a déli végvárrendszer kiépítését.
Mohács a magyar történelem fordulását szimbolizáló város, rossz irányba fordult a magyar történelem itt, de a túlélés jelképe is - mondta Orbán, hogy miért pont ide szervezték az eseményt.
Andor Éva, a TV2 műsorvezetője kérdezte a miniszterelnököt, aki arról beszélt, hogy Felcsúton szeretne élni, de most még Pesten lakik - amin összenevettek a nézőkkel.
A Digitális Polgári Körök országjárásának következő állomása Baranya megyébe vezetett. Orbán Viktor kormányfő zárt körben beszélt a város sportcsarnokában.