A jégkrém forgalma meghaladta a 17 milliárd forintot a szervezett kiskereskedelemben, 2008. július–2009. júniusban. Ennek több mint egyharmada jut az impulz jégkrémekre. Közel kétharmad pedig a családi, nagy kiszerelésű hideg édességek részaránya.
A Microsoft és a Rolex is megelőzte a Google-t a Superbrands márkák legfrissebb (2009/2010-es) listáján Angliában. Különösen a luxusóra szereplése számít nagy meglepetésnek, hiszen a korábbi rangsorban a top10-be sem fért be a Rolex.
Akárcsak egy évvel korábban, idén is a Google alapítói, Szergej Brin és Larry Page a legbefolyásosabb emberek az angol médiaiparban. A második helyen a brit közszolgálati médiabirodalmat, a BBC-t folyamatosan átalakító Mark Thompson áll, megelőzve az apja árnyékából egyre jobban kitörni vágyó James Murdochot, aki a BSkyB-t irányítja.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) akár már ezen a héten rábólinthat az eddig a brit BBC és a francia RFI közrádiók műsorát Budapesten sugárzó adó eladására. Az új tulajdonos főként komolyzenét sugározna.
Azonnali hatállyal megvonta a BBC irányító testülete a brit közszolgálati médiatársaság felső vezetésének prémiumát, arra hivatkozva, hogy az igazgatók fizetése egyébként is elég magas, és a hatalmas jutalmak kifizetése dühíti a közönséget, amely az előfizetési díjakkal eltartja a céget.
Tizennégy százalékkal csökkenhet az amerikai reklámpiac az idén a Magna médiaügynökség legfrissebb jelentése szerint. Ugyanakkor a cég optimista, szerintük jövőre már sokat javulhat a helyzet. Az amerikaihoz nagyon hasonló méretű a visszaesés a legnagyobb európai reklámpiacon is.
Önmagában nem tűnik jó üzletnek balatoni rádiót működtetni, mert a helyi hirdetői piac nem túl erős. Vannak olyan szellemrádiók a tónál, amelyeknek se műsorvezetőjük, se műsoruk, híreket pedig soha nem is adtak.
Minden lényeges pontján bírálták a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciára kiírandó pályázat szövegének tervezetét a budapesti közmeghallgatás felszólalói. Több társaság korábban konkrét javaslatot is tett a szöveg módosítására.
Sorrendben az újságok és a rádió, valamint a magazinok és a tévé reklámjaiban bíznak leginkább a magyarok a hagyományos médiumok közül. Ez eltér a nemzetköri átlagtól. Európában ugyanis a tévé vezet az újságok előtt. Többek között ezt tárta fel a Nielsen 50 országban - köztük Magyarországon - idén áprilisban, internethasználók körében végzett kutatása a reklámok iránti bizalomról.
Garantált siker egy lap számára, ha az amerikai first lady szerepel a címoldalon. A közvélemény-kutatások szerint a fist ladyt szívesebben nézik, mint Barack Obamát.
Nem rengette meg különösebben az esküvőszervező iparágat a gazdasági válság. Aki arra adja a fejét, hogy örök hűséget fogadjon, most is megadja a módját az eseménynek.
A tervekkel ellentétben mégsem született végleges döntés az NB I-es közvetítéseket illetően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki, rendkívüli elnökségi ülésén, így továbbra sem dőlt el, hogy a következő három idényben a Digi TV vagy a Sport TV csatornáján szerepelnek-e a Soproni Liga mérkőzései.
A Michael Jackson búcsúztatása körüli médiafelhajtás volt a legnagyobb, egy amerikai kutatóintézet szerint a sajtó többet foglalkozott vele, mint bármelyik más híresség temetésével az utóbbi évtizedekben.
Jóváhagyta az econet.hu Nyrt. közgyűlése a cégcsoport új, médiára fókuszáló stratégiáját. Hosszú távú cél, hogy a nagy médiatulajdonosok közé kerüljenek.
Reklámblokkok nélkül közvetítették az amerikai televíziócsatornák Michael Jackson búcsúztatását. A szertartás alatt csak az interneten futottak hirdetések.
Segíthet a kisebb vételkörzetű frekvenciák beárazásában a most a Sláger és a Danubius által használt országos hullámsávokra kiírt pályázat - mondta el a médiahatóság elnöke.
A Ringier AG kivásárolja az Euromedia vegyesvállalatból a német Bauer Media Group Kiadó tulajdonrészét. Ezt követően a Ringier Magyarország egyedüli kiadója lesz 15 napilapnak és magazinnak.
Tesco Travel néven indított új szolgáltatást a Tesco-Global Áruházak Zrt. Az utazási ajánlatok értékesítése a TSC Kft-n keresztül, olyan szerződéses partnerek segítségével történik, mint a Best Reisen, a Budavár Tours, a Car-Tour, a Karya Tour, és a Neckermann.
A médiahatóság engedélyének megfelelően, 2009. július 6-án a fővárosi regionális médiumként működő Rádió1 hálózatába csatlakozott egy szolnoki adó, amely napi 20 órában veszi át a Rádió 1 műsorát.
Mi történik, ha egy muzulmán imámot, egy katolikus papot, egy rabbit és egy buddhista szerzetest egy szobába zárnak tíz ateistával? Ennek próbál a végére járni egy török tévécsatorna, amely hamarosan elindítja hittérítő show-műsorát.
Napokon belül hatályba léphet a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének módosítása - értesült médiahatósági forrásból az MTI. A két dokumentum leglényegesebb eleme, hogy ezentúl lehet tematikus csatornája az RTL Klub, illetve a TV2 üzemeltetőjének.
Vitatja az ORTT azon határozatát az RTL Klub, amelyben félnapos elsötétítéssel büntették a kereskedelmi csatornát. Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért, mivel az adó szerint elfogadhatatlan az eltörölt szankció újbóli kiszabása.