Üzleti tippek

Jelentős visszaesés a vezető reklámpiacokon

Tizennégy százalékkal csökkenhet az amerikai reklámpiac az idén a Magna médiaügynökség legfrissebb jelentése szerint. Ugyanakkor a cég optimista, szerintük jövőre már sokat javulhat a helyzet. Az amerikaihoz nagyon hasonló méretű a visszaesés a legnagyobb európai reklámpiacon is.

Az Interpublic-csoporthoz tartozó társaság előrejelzéséből kiderül, hogy az amerikai médiumok várhatóan 161 milliárd dollár reklámbevételre tehetnek szert 2009-ben, ami 28 milliárd dolláros visszaesést jelent 2008-hoz képest. A csökkenés mögött a gazdasági válság áll. Az idei év első felében egyébként a cég szerint az éves átlagnál is nagyobb, 18 százalékos a zsugorodás.

A jelenleginél jobb évet vár 2010-től a társaság. Prognózisuk szerint jövőre már csak 2 százalékos visszaeséssel kell számolni. 2011 első felében pedig már növekedés várható.

Az amerikaihoz hasonló méretű visszaeséssel számolnak Nagy-Britanniában is, ahol várhatóan 13,3 százalékkal költenek majd kevesebbet reklámokra az idén, mint 2009-ben. Korábban egyébként ennél kisebb, 9,1 százalékos csökkenéssel kalkuláltak.

A reklámköltéseket elemező Bellwether-jelentés szerint a megkérdezett cégek 38 százaléka vágta meg reklámköltéseit a második negyedévben, azok után, hogy az első negyedévben ez az arány még 45 százalék volt. Nagy-Britanniában azt várják, hogy 2010 második felében fog növekedni ismét a reklámköltés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik